Az elsőfokú ítélet szerint a vádlott összesen három megrendelőt csapott be azzal, hogy vállalta, az ingatlanukon gyalogos-illetve autóbejárót készít. Az egyik sértettel olyan gazdasági társaság nevében kötött szerződést, amellyel nem is állt kapcsolatban. A vádlott használatra alkalmatlan burkolatot készített: felmart, hideg aszfaltot öntött a földre.
Két ingatlanon este, sötétben dolgozott a vállalkozó, a megrendelők így nem is látták, milyen munkát végzett. Egyikük 250.000, másikuk 706.870, a harmadik pedig 2.200.000 forintot fizetett. A vádlott távozása után látták, hogy a "mű" használatra alkalmatlan, az anyagot el is kellett távolítaniuk az udvarból. A vállalkozó persze elérhetetlenné vált, írja közleményében a vádhatóság.
Az első- és a másodfokú bírósági döntés ellentétes volt, ezért megnyílt a harmadfokú eljárás lehetősége. A Pécsi Ítélőtábla harmadfokú, jogerős döntésében megállapította, hogy a vádlott csalást követett el, őt egy év börtönre ítélte, aminek a végrehajtását két évre felfüggesztette, és a felfüggesztés próbaidejére elrendelte pártfogó felügyeletét. Kötelezte a vádlottat arra is, hogy fizesse meg a sértetteknek okozott kárt.
Olvasd el ezt is!


