A Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont (KAV) tájékoztatása szerint a módosítás a járművezetői vizsgákat és több más szolgáltatást is érint.
A díjakat átlagosan 11 százalékkal emelték meg, figyelembe véve a minimálbér változását is.
A B-s jogosítvány megszerzésénél a két legfontosabb vizsga díja változik meg:
- A KRESZ-vizsga díja 4600 forintról 5100 forintra nő.
- A forgalmi vizsga díja 11 ezer forintról 12 200 forintra emelkedik.
A már időponttal rendelkezőknek viszont nem kell aggódniuk: a már korábban lefoglalt vagy visszaigazolt vizsgákra még a régi díjak vonatkoznak - írja az Economx.
A KAV jelezte, hogy a pályaalkalmassági vizsgálatok díjai és több kapcsolódó szolgáltatás ára is megnő:
- az elsőfokú pályaalkalmassági vizsgálat díja 25 400 forint,
- a másodfokú eljárásé pedig 28 400 forint lesz.
Ha pedig már megvan a vezetői engedély, akkor megtakarítás esetén el lehet kezdeni az első autót kiválasztani és megvásárolni.
Az első autó kiválasztásakor a legfontosabb szempont az ésszerűség. Kezdő sofőrként elkerülhetetlenek a kisebb parkolási hibák vagy koccanások, ezért érdemes olyan modellt választani, amelynek javítása nem terheli meg túlságosan a pénztárcát. A szakértők szerint a legideálisabbak a kompakt, könnyen manőverezhető városi kisautók, amelyekből jó a kilátás, és nem rendelkeznek túlméretezett, nehezen belátható karosszériával.
Nem szabad átesni a ló túloldalára sem a teljesítménnyel: egy 70-100 lóerős jármű bőségesen elegendő a forgalom ritmusának felvételéhez, miközben a fenntartási költségei és a biztosítási díjai is kedvezőek maradnek. A megbízhatóság és a biztonsági felszereltség szintén kulcskérdés. Olyan autót keressünk, amelyben az alapvető védelmi rendszerek, mint az ABS (blokkolásgátló) és a légzsákok már hiánytalanul megtalálhatók. Erről bővebben még itt lehet olvasni.
Olvasd el ezt is!


