A vádirat szerint a férfi 2023 márciusában alkalmi munkavállalóként dolgozott egy kft-nél, ekkor a munkáltatója által bérelt, kerepesi ingatlanban lakott. Eg délelőtt a telek hátsó részében egy földből alig kilátszódó műanyag zacskóra figyelt fel. A zacskót kirángatva abban két, zárt fémdobozt és a hozzájuk tartozó kulcsot talált. A fémdobozokat az ingatlan korábbi tulajdonosa a halála előtt, 2011-ben ásta el. Az elrejtett dobozok forgalomból már kivont bankjegyeket, több arany ékszert és a korábbi tulajdonoshoz köthető iratokat tartalmaztak.
A vádlott a dobozok tartalmát eltette és még aznap hazautazott. A forgalomból kivont bankjegyeket összesen csaknem 10 millió forint forgalomban lévő bankjegyre váltotta. A pénzből személygépkocsit, ülőgarnitúrát és több mobiltelefont vásárolt, valamint édesapjának 10 ezer forintot ajándékozott. A vádlott az összesen több mint 1 millió forint értékű arany ékszerek nagy részét megtartotta, kisebb részét zálogba adta, írja közleményében az ügyészség.
A nyomozó hatóság a férfi lakóhelyén megtalálta az ellopott pénzből megmaradt csaknem 9 millió forintot és a zálogba nem adott arany ékszereket. A rendőrség felkutatta és lefoglalta a zálogba adott ékszereket is. A Gödöllői Járási Ügyészség a férfit minősített lopás bűntettével vádolja és vele szemben végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta. Az ügyészség a lefoglalt készpénz és arany ékszerek kiadását indítványozza az elhunyt sértett örököseinek. A vádlott bűnösségéről a Gödöllői Járásbíróság fog dönteni.
Olvasd el ezt is!


