Bóna Szabolcs közölte, az előző kormány 2022-ben azzal a céllal hozta létre az Élelmiszermentő Központot, hogy az országosan koordinálja az élelmiszermentést. Az Állami Számvevőszék vizsgálata azonban megállapította, hogy a központ alapítása óta nem látta el a törvényben meghatározott  feladatait.Példaként említette, hogy a szervezetnél 2,8 milliárd forintot költöttek el informatikai rendszer fejlesztésére, aminek működését nem tudták igazolni.

További 4,6 milliárd forintot fizettek ki az üzemeltetésére. A havi üzemeltetési díj csaknem nettó 150 millió forint volt.

Mindezek mellett 53 millió forint közpénzt költöttek tanácsadásra. A teljesítés igazolásakor olyan későbbi jogszabályokra és eseményekre is hivatkoztak, amelyek akkor még nem is léteztek. Ez súlyos kérdéseket vet fel a közpénzek felhasználásával és a szervezet működésével kapcsolatban - mondta a miniszter, hozzátéve, hogy a TISZA-kormány már nyáron megkezdte a tarthatatlan helyzet rendezését.Megszüntették a korábbi ügyvezető jogviszonyát, új vezetőt neveztek ki, akinek elsődleges feladata a társaság működésének lezárása és a megszüntetés előkészítése volt. Egyúttal kiemelte, most az élelmiszerláncról szóló törvény módosításával hivatalosan is megszüntetik az Élelmiszermentő Központot és megkezdődhet a végelszámolás.

1

2