A Tesla Model 3 után 22 600-an érdeklődtek 2025 első felében, és 2800 aktív hirdetés közül válogathattak az érdeklődők. Az autók átlagosan 110 ezer kilométert futottak, és 4,6 évesek voltak. A korábbi listavezető BMW i-Sorozat visszaszorult a második helyre, noha még mindig erős kereslet mutatkozott iránta: 11 850 érdeklődő, 1650 hirdetés, és 67 ezer km-es átlagos futásteljesítmény jellemezte. Az árak itt kis mértékben, 2,9%-kal emelkedtek, 9,6 millió forintos átlagárra, köszönhetően az újabb modellek bevezetésének, mint az i4, i5 vagy i7.

Harmadik helyen a Nissan Leaf szerepel, amelynek átlagára 15,2%-kal csökkent egy év alatt, így 2025 első felében már 4,99 millió forintért kínálták átlagosan, 82 ezer km futással és 6,4 éves átlagéletkorral. A Leaf iránti kereslet is nőtt: 13,5%-kal több érdeklődés érkezett rá, mint tavaly.

Szintén figyelemre méltó a Hyundai Kona és a Tesla Model Y teljesítménye. A Kona ára 9,9%-kal csökkent, jelenleg 8,15 millió forint az átlag, a Model Y esetében pedig még mindig 14,6 millió forintos átlagárat láthatunk, ami 12,9%-os csökkenést jelent 2024-hez képest. A Model Y-nál az érdeklődésszám 41,8%-kal ugrott meg.

Az egyik legizgalmasabb új szereplő a 10-es toplistán a Volkswagen ID.3, amely a nyolcadik helyre került 4 920 leaddel és 510 aktív hirdetéssel. A típus átlagára 8,6 millió forint, miközben újkori ára 12,6 millió forint körül indul - azaz a néhány éves példányok 30%-kal olcsóbban szerezhetők be. Átlagosan 66 ezer kilométerrel és 3,8 éves átlagéletkorral kínálták ezeket a modelleket.

„Az elmúlt években jelentős áresés volt tapasztalható a használt elektromos autók piacán. Ennek egyik fő mozgatórugója a Tesla volt, amely folyamatosan csökkentette új autóinak árait, ez pedig közvetlenül hatott a használt modellek értékére is. A versenytárs gyártók kénytelenek voltak követni ezt az árazási trendet. A másik ok az elektromos modellek kínálatának bővülése, különösen a kínai gyártók térnyerése. Az egyre több elérhető típus és márka erős árversenyt eredményezett, ami szintén lefelé nyomta a használtpiaci árakat”- foglalta össze a trendeket Koralewsky Márk, a Használtautó.hu üzletágvezetője.