Az alapáras Air felszereltségi szint egyébként viszonylag jól felszerelt, például teljesen LED fényszórókat, első-hátsó ultrahangos szenzorokat (parkradar), 11 kilowattos fedélzeti töltőt és kétzónás klímát is tartalmaz.

Az emelt Earth szint 600 ezer forinttal kerül többe és egyebek között a vezeték nélküli telefontöltő, automatikusan sötétedő visszapillantó, fényvédő réteges oldalüvegek, valamint a fűthető kormánykereket és első üléseket tartalmazza - írja a Villanyautósok.hu.

Fontos szempont azonban, hogy míg az alapfelszereltséghez felár ellenében csak hőszivattyút (+300 ezer), fűthető kormánykereket és első üléseket (+150 ezer), illetve a négyszemélyes csomagot (+200 ezer) rendelhetjük, minden más extrához alapfeltétel az Earth szint megléte.

1
Ezt tudja az EV2

A napokban bemutatta eddigi legkisebb és várhatóan legolcsóbb elektromos autóját a Kia. Az EV2 kompakt méretével, vagány formájával és akár 448 kilométeres hatótávjával elsősorban az európai városi és elővárosi autósokat célozza. 

Két akkumulátorváltozat elérhető: a kisebb 42,2 kWh-s csomaggal 317 kilométer, a nagyobb, 61 kWh-s akkumulátorral akár 448 kilométeres hatótávot ígér a gyártó. Mindkét változat 22 kW-tal tölthető váltóáramról, és megkapta a V2L funkciót is, amellyel az autóról elektromos eszközök működtethetők.

A modellt kifejezetten az európai piacra fejlesztették, és a Kia szlovákiai gyárában készül.

Ez is érdekelhet!
2
A legolcsóbb KIA pedig benzines

A Kia tavaly szeptemberben leplezte le a kompakt kategóriában versenyző K4-et. Magyarországon legolcsóbban 9,7 millió forintból úszható meg egy 438 literes csomagterű K4 megvásárlása, mely összeg ellenében egy Silver alapfelszereltségű, 115 lóerős 1 literes 3 hengeres benzinmotorral és hatfokozatú kézi váltóval szerelt példány vezethető haza. A 115 lóerős 1 literes 3 hengeres lágyhibrid verzió DCT automata váltóval 10,5 millió forinton nyitott.

3