Októberben a DataHouse adatai szerint már 14 195 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami közel 13 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 12 589-es értékét. A havi behozatal mértéke immár június óta a korábban szinte elérhetetlennek tűnő 14 ezres szint felett mozog. Az egyetlen kivétel a hagyományosan gyengébbnek számító augusztus volt a maga szintén jelentős, 13 ezres darabszámával .

A jelenlegi folyamatokra alapozva a Jóautók.hu szakértője arra számít, hogy éves szinten a tavalyi 128 ezer helyett idén már közel 160 ezer használt személyautót importálnak majd az országba - írja az Economx.
 

Itt a toplista, két VW modell az élen

Az importált személyautók népszerűségi listájának első két helyét a Volkswagen foglalja el a Golf és a Passat modellekkel, ez a két típus teszi ki az összes beáramló autó 6,1 százalékát.

A harmadik helyen az Opel Astra áll, melyet a Ford Focus, az Audi A4 és a Skoda Octavia követ. Az első tíz helyen a Tesla két modelljével is feltűnik: a hetedik helyen álló Model 3 és a jelenleg tizedik legnépszerűbb Model Y együttesen közel 3 százalékát teszi ki a behozott használt autóknak.
 

1
10 tipp, mielőtt használt autót vennél

Ha felmegyünk egy használt autós netes piactérre, elképesztő kínálattal szembesülünk. Hogyan lehet minimalizálni a használtautó-vásárlás kockázatát? A Vezess.hu korábban gyűjtött ehhez 10 tippet.

1. Koncentráljunk kevesebb típusra. Aki túlságosan sokféle autót néz, nem tud felkészülni az adott kocsira jellemző problémákból, szerviztapasztalatokból.
2. A sztárautókból még a rosszak is drágák. A legjobb hírű autómárkák többnyire valóban jó autók, de az erős kereslet felhajtja a rossz állapotú példányok árát is, ami igaz például a Honda Jazzre, a Hyundai i30-ra vagy a Kia Cee’dre és nagyon sok Toyotára. Ugyanabból a pár millió forintból jobb állapotú III-as Renault Mégane-t lehet venni, mint Toyota Corollát.
3. Vásárlás előtt kérjünk tanácsot tapasztalt szakértőtől.
4. Mérjük fel a kockázatot fizetésünkhöz viszonyítva.
5. Legyen tartalék az első éves szervizekre. Hüvelyujjszabály: az autó újkori árának 10 százaléka.
6. Ezt kérdezzük telefonon: ki a tulajdonos, meddig érvényes a műszaki, mit javítottak legutóbb, van-e garanciális alkatrész. Csavaros kérdés, hogy mi az eladás oka.
7. Vizsgáltassuk át: ez történhet mobil állapotfelmérőkkel vagy egy szervizben.
8. Nézzük meg, mennyit fogyaszt valójában, például a www.spritmonitor.de oldalon.
9. Ne a látvány legyen döntő, kissé viharvert autó, de műszakilag j autó is lehet nyerő.
10. Nézzünk meg 3-5 hasonló autót, mennyire kel el gyorsan a neten. Miután kialakul a jó ár-érték arány érzet, döntsünk gyorsan.

2