A Firefly a NIO nem egészen egyéves alvállalkozása, egy prémium kisautó-márka, amelynek eddigi egyetlen típusa, amelyet egyszerűen Firefly (szentjánosbogár) néven forgalmaznak - írja a Vezess.hu.
42,1 kWh kapacitású akkuja vegyes üzemben 330, városban akár 470 kilométeres hatótávolságot ad, a max. teljesítmény 105 kW (143 lóerő), a végsebesség 150 km/óra.
A karosszéria 83,4 százalékban nagy szakítószilárdságú acélból készül, légzsákból pedig hét darab is van, beleértve az első utasok között felfúvódó összefejelés-gátló lufit.

A Firefly már dizájnjával is felhívja magára a figyelmet, a három-három körből álló első és hátsó lámpatestek feldobják a németes vonalvezetésű (amúgy Münchenben tervezett) karosszériát, tárolóhelyből rengeteg akad (92 literes, vízálló, dugóval leereszthető üreg van az orrban!), a hátsó ülések síkba hajthatók (404 / 1253 literes csomagtér), van napfénytető, illatadagoló, újrahasznosított PET-ből készült kárpitok.
A Firefly 2025 végére 12 európai országban lesz kapható.
Hogy mikor jön Magyarországra és emnnyibe kerül a Firefly, azt még nem tudni. Ha árban is versenyezne, akkor ezek a legolcsóbb e-autók újonnan Magyarországon.
7,5 millió forintba került itthon a legkedvezőbb árú villanyautó, a már említett 95 lóerős teljesítményű és 3,62 méter hosszú négyszemélyes Leapmotor T03.
A második legolcsóbb a BYD Dolphin Surf, amely 8 millió forintos alapáron érhető el. Ez egy 1 cm híján 4 méter hosszú autó, 88 lóerővel és 220 km-es hatótávval.
Elvileg dobogós - 9,5 millió forinttal - ám jelenleg nem kapható, a 65 lóerős és 225 kilométeres hatótávolságú Dacia Spring 9,5 millió forint volt. Még 10 millió forint alatt (9,8 millió forinton) nyit a Dongfeng Box EV, amely 95 lóerőt, 31,4 kWh-s akkumulátort és 240 kilométeres hatótávolságot kínál.
10 millió forintért már több modell is elérhető: például a 97 lóerős, 42 kWh-s aksit és 327 kilométeres hatótávot felmutató Hyundai Inster, a Citroën ë-C3 és a Fiat Grande Panda. Utóbbi kettő 113 lóerős, 44 kWh-s akkumulátorral, illetve 320 kilométeres hatótávval.
Olvasd el ezt is!


