Gyömrő önkormányzata a közösségi oldalán azt írta, hogy a konyhások munkaidejük vége előtt egy órával akartak távozni a konténeriskolából, amikor Kisberk Szabolcs polgármester odalépett hozzájuk a parkolóban és megkérte őket, hogy mutassák meg a náluk lévő csomagokat. Mind a négy dolgozónál azonos mennyiségű élelmiszer volt - dekára pontosan szétmérve négy felé -, amit megpróbáltak ellopni.

A lebukáskor ezek az élelmiszerek kerültek elő:

  • A gyerekeknek szánt 6 kg reszelt sajtból 5,1 kg,
  • 6 kg sonka felvágottból 3,5 kg,
  • 3 kg zöldpaprika,
  • 5 kg őszibarack,
  • egy nagy csomag levesgyöngy.

A csomagokból előkerült még sok kész szendvics, többtányérnyi készétel, sőt még diétás menü is. Az egyik hűtőben pedig kilószámra volt elrejtve maradék köret.

A tettenérést követően a polgármester kihívta a rendőrséget, akik lopás miatt eljárás indítottak az ügyben. Kisberk Szabolcs ezek után megkérte az elkövetőket, hogy szedjék össze személyes tárgyaikat, hagyják el az iskola épületét, majd azonnali hatállyal, fegyelmi kíséretében elbocsájtotta őket.

1

A városvezető azt ígérte, a jövőben az összes konyhát ellenőrizni fogja előre be nem jelentett időpontban. Hasonló eset nem fordulhat többé elő Gyömrőn egyetlen önkormányzati fenntartású intézményben sem! - olvasható a bejegyzésben.

2