Betelhet a pohár a Tátrában. A szlovák TASR hírügynökség beszámolója szerint Magastátra (Vysoké Tatry) vezetése a rendőrség, a közlekedési felügyelet, a Tátrai Nemzeti Park és a Közegészségügyi Hivatal képviselőivel egyeztetett a helyzet kezeléséről. A találkozón konkrét intézkedésekről is megállapodtak, jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

Az első lépésként a nyári szezonban fokozott ellenőrzéseket vezetnek be annak érdekében, hogy kiszűrjék a túlzott hangszennyezést okozó járműveket. A helyi vezetők szerint a jelenlegi szabályozás keretein belül már szinte minden rendelkezésre álló eszközt bevetettek, ezért hosszabb távon törvényi változtatásokra is szükség lehet.

 

1
Csendet a helyieknek!

A városvezetés a környező településekkel együtt azt szeretné elérni, hogy a közlekedési és környezetvédelmi tárcák módosítsák a vonatkozó jogszabályokat. Ennek eredményeként lehetőség nyílhatna arra, hogy a kiemelten zajos járművek behajtását korlátozzák a régióban.

A kezdeményezés nem számít példátlannak Európában. Az önkormányzat arra hivatkozik, hogy az Alpok több térségében, valamint Lengyelország egyes részein már léteznek hasonló korlátozások a természet és a helyi lakosság védelme érdekében. Jozef Stefanák polgármester szerint a település továbbra is szívesen látja a turistákat, ugyanakkor vannak helyzetek, amikor be kell avatkozni:

Örömmel fogadunk minden vendéget, de ha valakinek kipufogó helyett kályhacső van a gépjárművén, és így zajong, akkor legfőbb ideje, hogy közbelépjünk.

2
Érzékeny téma

A zajterhelés kérdése azért is régóta aktuális kérdés a régióban, mert a Magas-Tátra egyszerre számít népszerű turisztikai célpontnak, de megóvandó nemzeti parknak is. A természetvédők szerint a túlzott motorzaj a lakosság mellett a helyi élővilágra is kedvezőtlen hatással lehet.

Szlovákiában jelenleg a motorkerékpárok maximálisan megengedett zajszintje 95 decibel, bár bizonyos esetekben a szabályozás ennél magasabb értéket is engedélyez. A helyi önkormányzat szerint azonban a gyakorlat azt mutatja, hogy a szabályok önmagukban már nem elegendők a probléma kezelésére.

3