Az idei évben a januártól szeptemberig tartó kilenc hónapos időszakban a Porsche 178 ezer autót szállított ki, ami 16 százalékos mínusz. Cserébe úgy tűnik, hogy a 911-esre semmilyen negatív piaci folyamat nem hat. Stuttgart ikonikus sportautójából 12 százalékkal többet, 42 ezer darabot értékesítettek az említett időszakban.
A Cayenne maradt egyébként a Porsche legkelendőbb modellje 59 ezer kiszállított darabbal, a Taycan eladásai már a 9 ezret sem érik el.
Meg is hirdették a Sportwagenschmiede '35 programot, aminek központi eleme az, hogy az értéket a volumen elé helyezzék. Azt is bejelentették, hogy a modellváltozatok számát körülbelül 20 százalékkal csökkentik, illetve, hogy gőzerővel dolgoznak egy olyan sorozaton, amit a 911 fölé pozicionálnak. A cél nem más, minthogy évi 200 ezres értékesítési darabszám alatt is nyereséges legyen a Porsche - írja a Totalcar autós szakportál.
A Porsche 2025-ben összesen 23 ezer embert foglalkoztatott, közülük 9082 dolgozó keresett évi 100 ezer eurónál (35,4 millió forintnál) többet. Ez különösen figyelemreméltó annak fényében, hogy a német statisztikai hivatal szerint ekkora fizetéssel már az ország legjobban kereső 10 százalékába tartozik valaki.
A legmagasabb fizetések természetesen ennél is jóval nagyobbak voltak. 201 alkalmazott évi 300 ezer eurónál (106,2 millió forintnál), 28 dolgozó pedig 500 ezer eurónál (177 millió forintnál) is többet keresett. Rajtuk kívül mindössze három olyan alkalmazott volt – a vezetőségen kívül –, aki évi egymillió eurónál (354 millió forintnál) magasabb fizetést kapott.
A Porsche korábbi vezérigazgatója, Oliver Blume 2025-re 1,9 millió eurós (672,6 millió forintos) juttatási csomagot kapott a vállalattól. Érdekesség, hogy még ő sem volt a Porsche legjobban fizetett vezetője. Michael Steiner, a kutatás-fejlesztési igazgató 2,1 millió eurót (743,4 millió forintot), míg Albrecht Reimold, a termelési vezető 2,05 millió eurót (725,7 millió forintot) kapott 2025-ben.
Olvasd el ezt is!





