A rendőrség tájékoztatása szerint a vármegye autópálya-szakaszain és gyorsforgalmi útjain jelentős számban közlekednek külföldi személy- és teherautók, amelyek vezetői az elmúlt időszakban egyre több alkalommal okoztak vagy szenvedtek el közlekedési balesetet. Idén két  súlyos baleset is történt: Herceghalom, illetve Páty közelében. A két balesetben heten haltak meg.

A rendőrök július 15. és augusztus 31. között számtalan olyan sofőrrel szemben intézkedtek, aki nem használta a sofőrkártyát, így a tachográf nem tudta rögzíteni a tényleges vezetési időt. Volt, aki Németország és Románia között, több ezer kilométeren keresztül végig így közlekedett. Nem voltak ritkák a megengedettnél 20, illetve 30 százalékkal súlyosabb teherautók sem, de kiszűrtek egy 16 országon áthaladó horrorkaravánt (az elnevezést a főként gépjárműveket szabálytalanul és veszélyesen szállító, több összekapcsolt vontatmányból álló közúti szerelvényekre használják) is, valamint másfél hónap alatt több mint száz balesetnél intézkedtek közösen.

Több nagyszabású akciót is szerveztek, 16 esetben intézkedtek a biztonsági öv be nem csatolása miatt, amiért összesen több mint félmillió forint közigazgatási bírságot szabtak ki. Egyéb KRESZ-szabálysértés 53 esetben történt. Túlsúlyos járműszerelvénnyel az egyenruhások 16 alkalommal találkoztak, ezekben az esetekben mintegy ötmillió forintnyi közigazgatási bírságot róttak ki.