A Rotterdam Rocks nevű, 240 millió eurós, vagyis több mint 90 milliárd forintos projekt terveit a holland MVRDV építésziroda készítette. A stúdió nemzetközi pályázaton nyerte el a megbízást, többek között a New York-i Vesselről ismert Heatherwick Studio előtt.

A kiírást a társadalmi és környezeti célokat támogató holland Shift szervezte. Olyan épületet kerestek, amely látványos városi jelkép lehet, közben pedig kézzelfogható módon irányítja rá a figyelmet a klímaválságra. Az MVRDV terve ezt egy hatalmas, növényekkel benőtt sziklaképződménnyel oldaná meg.

1
A kulcsszó: harmónia

Az épület homlokzata függőleges erdőként működik majd. A szerkezetbe földet, vizet és növényeket befogadó üregeket építenek, amelyek a helyi állatvilág számára is élőhelyet teremthetnek. Winy Maas, az MVRDV alapító partnere szerint a cél olyan tér létrehozása, ahol az emberek, a növények, a víz és az állatok egyszerre kapnak helyet, miközben az építkezés környezeti terhelését is mérséklik.

A hét egymásra rakott „szikla” belsejében kiállítótereket alakítanak ki, amelyek barlangszerű hálózatot alkotnak majd. Az épületben egy nagyméretű ételudvar, konferenciaközpont és szálloda is helyet kap. A látogatók egy kívül futó sétányon járhatják körbe a különleges tömböket, az út végén pedig a tetőn kialakított Elysium kilátóterasz várja őket panorámával Rotterdamra.

2

A Rotterdam Rocks az új Waterkant városnegyed központi látványossága lesz a folyó déli partján. A Time Out úgy tudja, hogy a fenntarthatóság mintapéldányának tervezett környéken 3500 lakás, iskolák és kulturális intézmények is épülnek. A kivitelezéshez használt anyagokról és a nyitás időpontjáról egyelőre nem közöltek részleteket.

3