A GVH tájékoztatása szerint az Auchan Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. a 2024. április 1. és 2025. február 12. közötti időszakban különböző értékű, kedvezményekre jogosító kuponakciókat hirdetett a fogyasztóknak. A versenyhivatal gyanúja szerint ugyanakkor a cég elhallgatta azt a jelentős információt, hogy a kuponokat a fogyasztók csak további feltételek teljesítése mellett jogosultak megszerezni, illetve felhasználni, például ha a vásárlásuk értéke meghalad egy bizonyos összeget és aktív Bizalomkártyával rendelkeznek. A GVH szerint a kuponakciókkal kapcsolatos kommunikációjával az Auchan vélhetően megtévesztette a fogyasztókat.
A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette, az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul - írta a versenyhivatal.
Az ügy kapcsán a GVH felhívta a vállalkozások figyelmét: kereskedelmi kommunikációjukban különösen kell ügyelniük arra, hogy szolgáltatásaikról egyértelműen, illetve teljeskörűen tájékoztassák a fogyasztókat. A reklámot közzétevő vállalkozások nem alapozhatnak arra az elvárásra, hogy a fogyasztó olvassa el azokat az apró betűs részeket is, amiket egyébként a reklám sajátosságai miatt nem szükségszerűen néz meg.
Olvasd el ezt is!