Új rendszámszéria jelent meg Magyarországon: az AO kezdetű kombinációk után már az AU betűpárral induló táblák kerülnek az autókra - tudósít a Totalcar.
 

AA, AE, AI, AO és AU

A 2022-ben bevezetett új rendszámrendszerben a korábbi három betű–három szám formátumot négy betű és három szám váltotta fel, speciális szabályokkal az első két karakterre. Az AA-szériát az AE, az AI, majd 2025 elején az AO követte, most pedig megérkeztek az AU-s rendszámok is.

Az elkövetkező időszakban felgyorsulhatnak a rendszámcserék, mivel a plug-in hibridek zöld rendszámait november végéig le kell cserélni.
 

1
Nem mennek már az egyedi rendszámok

2025 februárjától az egyénileg kiválasztott rendszámok ára 112 ezerről több mint 151 ezer forintra, az egyedileg gyártottaké pedig 435 ezerről közel 600 ezer forintra emelkedett. A lépés célja nyilvánvalóan az állami bevételek növelése volt, ám a számok alapján a piac egészen másképp reagált: az áremelést követő három hónapban az egyéni rendszámok iránti kereslet több mint felére esett vissza, míg az egyedi rendszámoknál kétharmados zuhanást mértek.

A későbbiek sem hoztak érdemi fordulatot. Az áremelést követő egy évben az egyéni rendszámokból közel ötödével, az egyediekből harmadával kevesebbet adtak ki, mint az azt megelőző időszakban. Bár a magasabb árak miatt az állam bevétele összességében nőtt valamelyest, ez a gyakorlatban mindössze alig 3 százalékos emelkedést jelentett.

2024 és 2025 februárja között 933 millió, a következő 12 hónapban 966 millió forint folyt be – vagyis a drágítás hatását szinte teljesen lenullázta a kereslet visszaesése.

A rendszer további korlátai is visszatarthatják a vásárlókat - vélik a szakértők. Az egyéni rendszámoknál például szigorú szabályok vonatkoznak a karakterekre, így sok, személyes jelentéssel bíró kombináció csak a jóval drágább egyedi kategóriában érhető el. Ez pedig sokak számára már túl nagy kiadás.

A jelenlegi árak mellett a legtöbb autós egyszerűen nem hajlandó csaknem 590 ezer forintot fizetni egy rendszámért – különösen akkor, amikor ugyanebből az összegből akár egy használt autót is vásárolhat.
 

2