A Belügyminisztérium július 1-től kihirdette a tartósan vízhiányos időszak kezdetét. A héten Péter, Pál napján, a népi hiedelem szerint megkezdődhetett az aratás. Tavasszal még az állományok 1-2 hetes elmaradottságával szembesülhettek a határban, majd a legtöbb helyen megérkezett az aranyat érő eső. A MOSZ összefoglalója a földekről.

Majd egy hónapja, mintha elvágták volna és azóta szinte egy csepp sem esett. Olyan kitartó rekkenő hőség váltotta a csapadékot, hogy már júniusban sorra dőltek meg az országos melegrekordok és elértük a 40 fokos maximumot. Az aratás rendszerint az árpával kezdődik, több térségben kifejezetten jó eredményekről számolnak be, de a tavaszi vetések, ahol a májusi csapadék sem volt számottevő, ott az állományok rossz képet mutatnak. A termőhelyi és környezeti sajátosságoknak megfelelően az őszi árpa hozamai tág intervallumok között mozognak, 4 és a 10 tonnát is hallani hektáronként.


Csak öt tonna lesz a búza?

Hazánkban viszont inkább a búzára összpontosítanak. Itt a kép már korántsem olyan egyértelmű. A júniusi száraz idő miatt nemigen kell számítanunk a betegségek megjelenésére, de a gyorsan érkezett nagy hőség a termést már negatívan befolyásolhatta. A forróságban hamarabb lezárulhatott a tápanyagok beépülési folyamata és kényszerérés következhetett be. A június végi MARS műholdas elemzés alapján Magyarországon 5,64t/ha búza várható, de a hazai termelők többsége ezt az elmúlt hetek meleg időjárását tekintve elbizakodottnak tartja.

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, ami a kukoricával történik időközben, hiszen furulyál a növény a melegben, ami sosem jó jel. Bár a termésmennyiséget a júliusi és augusztusi csapadék még nagyban befolyásolhatja, egyelőre a növény vesztes helyzetből indul neki a következő hónapoknak. Hogy elérjük-e a MARS riport által előrejelzett 8,29t/ha-os országos átlagot azt még korai lenne megjósolni, de napról-napra kisebb rá az esély, ha nem változik az időjárás és nem érkezik jelentős csapadék. Nem kizárt, hogy a búza és a kukorica is komolyabb terméskiesést szenvedhet el ebben az évben.


The Conversation

Friss

Fotó:123RF

Itt a videó a világ legdrágább, 60 ezer forintos sült krumplijáról

Kétszáz dollárért, vagyis több mint 60 ezer forintért kínálja a világ legdrágább sült krumpliját egy New-York-i étterem. Ez a csúcs, a Guinness -rekordok szerkesztősége hitelesítette.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

A győzelemig birkózik az MNB az inflációval

A Magyar Nemzeti Bank ma sem hagyott kétséget afelől, hogy mindaddig kitart a nemrégiben megkezdett monetáris szigorítás mellett, amíg le nem töri az elmúlt hónapokban éves összevetésben 5 százalék feletti inflációt.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ha vettél ezekből a hústermékekből, ne egyél belőlük, visszakapod az árát

Három hústerméket hívott vissza a METRO Kereskedelmi Kft. elővigyázatosságból, etilén-oxid jelenléte miatt.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!