Októbertől ismét drágábban kapják a lisztet a pékségek, ezért drágulhat a kenyér is
Fotó: Shutterstock

Csikorognak a magyar malomipar kerekei

A világpiaci áraknál sokkal magasabb idehaza a búza árszintje, ami jelentősen növeli a malomipar költségeit, és versenyképtelenné teszi őket a jelentős, román piacon. Ráadásul októberben újból kénytelenek emelni a liszt árát, ami visszaköszönhet a kenyér költségén is.


Megfelelő minőség és kisebb mennyiség búzából

Jobb lett idén a betakarított búza minősége, mint amire az aratás elején számítottak a szakemberek. A korai fajták ugyan „megsültek”, a szemek kis méretűek lettek, extrém magas sikér- és fehérjetartalommal, azonban a középérésű és a hosszú tenyészidejű búzafajták feljavították a minőséget a malmok számára – írja a vg.hu.

A baj a mennyiséggel van, mivel a tavalyi 5,3 millió tonnával szemben idén 3,7-3,8 millió tonna búza termett

- nyilatkozta Lakatos Zoltán, a Gabonaszövetség gabonafeldolgozói tagozatának elnöke, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Ez a volumen elég lesz a belföldi, nagyjából 2,5 millió tonnás igény kielégítésére, viszont a magyar exportárualap idén csak az 1 millió tonnát fogja megütni, a szokásos 2,7 millió helyett.

Fékezik az exportot

A kormány a kisebb mennyiség miatt lassítja a búzaexport-engedélyek kiadását. A korábbi egy-két nap helyett mostanában a leghosszabb, 30 napos határidőt tartják. Azonban a kivitelt a magas hazai árak is fékezik. Hazánkban 140 ezer forint körül beragadt a búza árszintje, ami lényegesen nagyobb a világpiaci árnál. A kiemelkedő magyar árazást az idén itthon gyenge kukorica- és napraforgóterméssel magyarázza a szakember, valamint azzal, hogy a termelők tartják az árujukat.

Az olcsóbb ukrán importbúza sem képes lejjebb nyomni az árszintet, mert logisztikai problémák miatt csak kisebb mennyiségben érkezik Magyarországra. Romániába azonban nagyjából öt határátkelőn folyik be Ukrajnából a gabona, ami alacsonyabb árakat eredményezett délkeleti szomszédunknál. A magyar malmok ezért nem tudják felvenni az ottani vetélytársaikkal a versenyt, és szinte teljesen kiszorulnak a piacról. Ez igen nagy probléma a hazai ágazat számára, hiszen a korábbi években átlagosan 150 ezer tonna magyar lisztet importáltak a románok.

Ismét drágulhat a kenyér

A drága magyar búza miatt augusztusban árat emeltek a malmok: 180 forintról 220-ra nőtt a zsákos kiszerelésű liszt kilogrammonként. A gabona hazai árszintje azonban újabb áremelést indokol, ezért további 10 forintos drágulásra lehet számítani októberben. Ebben a búzaszezonban azonban jöhetnek még árváltozások, amelyek ismételten hatással lehetnek a kenyér költségére is.

Lakatos Zoltán megemlítette, hogy a jelenlegi energiaárak mellett az egy kiló lisztre vetített áramköltség magasabb, mint az őrlés összes egyéb költsége.


Ne hagyd ki!