Jellemzően férfiak dolgoznak az agráriumban, azonban akad jónéhány kivétel
Fotó: Shutterstock

A mezőgazdaság nemcsak a férfiak világa

Tavaly az év női agrárvállalkozójának választott Leskó Magdolna mondta el, szerinte hogyan lehet nőként érvényesülni a rengeteg férfi között a magyarországi mezőgazdaságban. Úgy látja, fiatal nőket is érdekel az agrárium, azonban nem pont a gépészeti része.


Nőként is lehet szép sikereket elérni a magyar agráriumban

Leskó Magdolna a sárospataki Geo-Milk Kft. ügyvezető-igazgatója. Tavaly őt választották az év női agrárvállalkozójának. A vele készített riportban például elmondta, hogyan tudott nőként érvényesülni a rengeteg férfi között a magyarországi mezőgazdaságban.

Ő a pályája kezdetén műszakvezetőként dolgozott egy szarvasmarhatelepen. Klasszikus falusi, tanyasi férfiak voltak körülötte, de ha valaki korrekten és következetesen állt velük szemben, azt értékelték. Azonban annyira tartotta tőlük a távolságot, hogy ne gondolhassák, személyeskedhetnek vele. De vezetőként több mindenre figyelnie kellett.

Mindig következetesen vigyáztam arra, hogy egy műszakvezetőt vagy ágazatvezetőt soha nem kértem számon a vezetőtársai előtt, főleg nem a fizikaiak előtt, mert az borzasztóan presztízsromboló. De, ha nem értek egyet valamivel, akkor meg kell találnom azt a helyzetet, amikor ezt átbeszéljük. Nincs erre igazán recept

- nyilatkozta Leskó Magdolna az Agrárszektornak.

A nők is megtalálhatják a helyüket a mezőgazdaságban

Hozzátette, mezőgazdasági ágazati sajátosság, hogy elenyésző a nők száma. Ez részben azzal magyarázható, hogy sok a nehéz fizikai munkát igénylő feladatkör. Azonban a szellemi munkakörökben nagyobb arányban dolgoznak nők.

A vezetők között inkább a kisállattenyésztésben, kertészetben lehet több női vezetővel találkozni. Az olyan klasszikus mezőgazdasági alaptevékenység, ami nálunk is van, mint a tejhasznú szarvasmarha, illetve szántóföldi növénytermesztés, ebben a vonulatban valóban kevesebb női vezető van, bár a családi gazdaságok számának a növekedésével ez is változik. (…) A diákok között, akik hozzánk jönnek, azt tapasztalom, hogy az agrár-környezetgazdálkodás, pályázatíró és hasonló területek felé mennek el a lányok, ha egyáltalán agrárvégzettséget akarnak, míg a fiúk többen választanak a klasszikus alapszakok közül. Kétségtelen, hogy nagyon kütyüs világ lettünk, ez a fiúk számára inkább vonzó dolog

- mondta az igazgató.

Több nő kerül a vállalkozások vezetésébe

Európában a nők alulreprezentáltak a gazdasági társaságok döntéshozatali testületeiben. Ha felsővezetőként tevékenykednek is, jellemzően a HR és a kommunikáció területén dolgoznak. Ezen kíván változtatni az Európai Parlament (EP) tavaly novemberi irányelve, amely kimondja: 2026. június 30-ig a tőzsdén jegyzett, 250 főnél több munkavállalót foglalkoztató és évi 50 millió eurónál nagyobb árbevételt elérő nagyvállalatainál a nem ügyvezető igazgatói, de vezető álláshelynek tekinthető munkakörök 40, vagy pedig az összes igazgatói posztnak a 33 százalékát nőknek kell betölteniük – hívta fel a figyelmet dr. Kricskovics-Béli Boglárka, a KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Iroda ügyvédje.

Az irányelv szerint a jelöltek rátermettségét világos, semlegesen megfogalmazott, egyértelmű és előre meghatározott kritériumok alapján kell megítélni, amelyeket megkülönböztetés nélkül kell alkalmazni. Az alulreprezentált nemhez tartozók csak akkor élveznek elsőbbséget a folyamatban, ha az alkalmasnak bizonyuló jelöltek teljesen azonos minősítéssel rendelkeznek - mondta dr. Kricskovics-Béli Boglárka. Az érintett vállalkozásoknak a hatóságok felé évente egyszer be kell számolniuk arról, hogyan alakul vezető testületeikben a nemek aránya, valamint, hogy milyen intézkedéseket hoztak az irányelv célkitűzéseinek megvalósítása érdekében. Ha nem sikerül teljesíteniük az előírt feltételeket, nyilatkozniuk kell arról, hogyan szeretnék változtatni. Azon társaságok, akik nem nyíltan és átláthatóan folytatják le a kinevezési eljárásokat, „hatékony, arányos és elrettentő erejű” büntetésre számíthatnak az irányelv szerint.

Ne hagyd ki!