Újra behozhatják Magyarországra az ukrán mézet
Fotó: Shutterstock

A kormány lehúzta a behozatali tiltólistáról az ukrán mézet

A miniszterelnök jegyzi azt a hétfőn megjelent kormányrendelet-módosítást, amelynek értelmében lekerült az Ukrajnából származó tiltott mezőgazdasági termékek listájáról a természetes méz. Tavaly ősszel már módosult a lista, akkor a cukorra vonatkozó korlátozásokat oldották fel.


A módosítás

A Kormány 26/2024. (II. 19.) Korm. rendelete az Ukrajnából származó egyes mezőgazdasági termékek fuvarozásával kapcsolatos intézkedésekről szóló 130/2023. (IV. 18.) Korm. rendelet módosításáról

A Kormány az Alaptörvény 53. cikk (1) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, figyelemmel a védelmi és biztonsági tevékenységek összehangolásáról szóló 2021. évi XCIII. törvény 80. és 81. §-ára, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § Hatályát veszti az Ukrajnából származó egyes mezőgazdasági termékek fuvarozásával kapcsolatos intézkedésekről szóló 130/2023. (IV. 18.) Korm. rendelet 1. mellékletében foglalt táblázat 8. sora.

2. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

A 8. pontban szereplő termék a természetes méz.

A hazai méhésztársadalom képviselői tavaly tavasszal üdvözölték, hogy a kormány a mézet is felvette a tiltólistára, bár megjegyezték, hogy ez önmagában nem oldja meg a gondjaikat. A 24.hu korábban megírta, az ukrán méz importtilalma semmilyen előnyt nem jelentett a méhészek számára, a magyar kereskedőknek viszont károkat okozott európai uniós versenytáraikkal szemben.

A kormány legutóbb tavaly októberben módosította a behozatali tilalom alá eső ukrán mezőgazdasági termékek listáját, akkor a cukrot húzta ki róla.


Ne hagyd ki!