Évek óta csökken hazánk görögdinnye-termelése
Fotó: Shutterstock

Ennyibe kerülhet a magyar dinnye a főszezonban

Jelentősen csökkent a görögdinnye termőterülete hazánkban, így visszaesett a termelt mennyiség is. A szakértők szerint azonban, ha 179 forint alá megy a dinnye kilónkénti ára, még többen hagyhatnak fel a gyümölcs termelésével.


Csökken a dinnye termőterülete

3500 hektárról 2600 hektárra esett vissza a görögdinnye termőterülete egyetlen év alatt hazánkban. Magyarországon jellemzően szabadföldön foglalkoznak dinnyetermesztéssel, de egyre több a fóliasátras termesztés, amely biztosíthatja a magyar dinnye szezonjának széthúzását, ami így több héttel kitolódhat és szeptember végéig tarthat – írja a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarától (NAK) kapott információkra hivatkozva az Agrárszektor.

A tavalyi 150-160 ezer tonna görögdinnyével szemben idén 130-140 ezer tonna össztermésre számítanak a szakemberek, bár az aszályos időjárás még sokat ronthat a számokon, azonban a hazai keresletre biztosan lesz elég dinnye. 2014 óta csökken a gyümölcs termésmennyisége hazánkban, amikor még 219 ezer tonna volt.

Annak ellenére esett vissza a termelésünk, hogy megnőtt a kereslet a magyar dinnyék iránt a cseh, a német, a lengyel, valamint a balti piacokon is. Legnagyobb versenytársunk az olasz, spanyol és a görögországi dinnye, ugyanakkor ezekből az országokból most különösen drága a szállítmányozás a régiónkba.

Ennyibe kerülhet a dinnye

A magyar termelőknek jelentősen megnőttek a költségeik az inputanyagok drágulása és a munkaerő költség emelkedése miatt, amit a fogyasztói áraknak is tükrözniük kell. Ez azt jelenti, hogy a szezon második felében sem eshet 179 forint alá a dinnye kilónkénti ára, különben nem lesz jövedelmező a szezon a termelők számára. Ellenkező esetben tovább fog csökkeni a termőterület

- idézi Göcző Mátyás, a Magyar Dinnyetermelők Egyesületének elnökének korábbi nyilatkozatát a portál.

Korábban mi arról írtunk, hogy a szakértők idén a főszezonban minimum 170-180 forintos kilónkénti árral számolnak, vagyis a tavalyi 130 forintos minimális árszinttől 30-40 százalékkal többel.

Ezeket a dinnyéket keressük

A magyarok dinnyevásárlási szokásai alapján a piac két részre osztható. Egy tipikus magyar család 5-8 kilogramm dinnyét szeret venni egyszerre, ami a nagyobb kiskereskedelmi láncokban egy közepes méretű egész dinnyét ad ki. Ez a vásárlási szokás a magyar fogyasztók 80 százalékára jellemző, persze vannak eltérő ízlésű vásárlók is, akik például a minél nagyobb (akár 10-13 kilogrammos) dinnyét kedvelik, vagy a kisebb, 4-5 kilogrammosat vásárolják inkább. Érdekes módon a dinnye alakját és színét illetően (hosszúkás vagy gömbölyű, fekete vagy csíkos héjú) nem figyelhető meg egyértelmű magyar preferencia, az egyéni ízlés dönt

- nyilatkozta Sándor László a BASF és a Nunhems szaktanácsadója néhány hete a Fruitvebnek.

A szakember emellett megjegyezte, hogy egyre nő a kereslet a magszegény és a kisebb méretű (2-4 kilós) görögdinnyékre is.

Ne hagyd ki!