Csökkent a hazai dinnyeföldek mérete, valamint emelkedtek a termelési költségek

Kevesebb és sokkal drágább lehet a görögdinnye idehaza az idén, miután nagyjából ötödével zsugorodtak a dinnyetermelő területek Magyarországon, valamint a termelés költsége is emelkedett.


Egyre kisebbek a dinnyeföldek

2800-3000 hektár területen ültettek görögdinnyét a hazai termelők az idén. A tavalyi 3500 hektárhoz képest ez jelentős visszaesés.

A kertészeti ágazatokat sújtó munkaerőhiány, a dinnye értékesíthetőségének bizonytalansága mellett megjelenik a területcsökkenés okai között az is, hogy számos dinnyetermelő döntött úgy, hogy területén inkább szántóföldi gazdálkodást folytat idén. Ezek a termények (különösen az ukrajnai háború kirobbanását követően) jelenleg kiemelkedő áron értékesíthetők. (…) További fontos szempont a kiszámíthatóság. Míg a gabonának biztos piaca van, a dinnyeszezon sikere az utolsó pillanatig kétséges: egy hűvösebb nyári időszak éppúgy áthúzhatja a dinnyések számításait, mint egy, a vártnál nagyobb importdömping

- magyarázta a hazai dinnyeföldek zsugorodásának okait Polgárné Sarok Edit az Agroinform.hu által megkérdezett szakértő.

Így csökkentik a kockázatot a termelők

Az elmúlt években a dinnyetermelőknek sikerült némileg csökkenteniük a bizonytalansági tényezőket a gazdaságukban. A magról vetett hagyományos dinnyék helyett például egyre inkább hibrid fajták palántáit ültetik, amelyek nem csak ellenállóbbak, hanem hamarabb is érnek. Az aszályosabb időszakot pedig sokan csepegtető öntözéssel és talajtakarással ellensúlyozzák.

Emellett igazodniuk kellett a termelőknek a vásárlói igényekhez is. Az utóbbi években ugyanis a kevés magos, vagy magtalan fajtákat keresték inkább a vevők, valamint a korábban népszerű 8-10 kilósok helyett a 3-5 kilósokat, hiszen azok könnyebben elférnek a hűtőben.

Ennyibe kerülhet idén a dinnye

Az alkalmazkodás a jelenkor piaci és környezeti kihívásaihoz azonban nagy kiadásokkal jár. Például a palánták ültetése is jóval drágább, mint a magok vetése, valamint az öntözés sem olcsó. Továbbá a munkabérek és a szállítási költségek is emelkedtek. A drágulás pedig vissza fog köszönni a kiskereskedelmi árakban is.

A szakértő emiatt a főszezonban minimum 170-180 forintos kilónkénti árral számol, vagyis a tavalyi 130 forintos minimális árszinttől 30-40 százalékkal többel.

Az importverseny idén várhatóan valamivel kevésbé szorítja majd a hazai dinnyetermelőket. (…) Az extrém magas üzemanyagárak miatt a déli országokból (elsősorban Spanyolországból, Olaszországból és Görögországból) a nagy távolság miatt képtelenség lesz dömpingáron dinnyét szállítani Közép- és Észak-Európába. Korábban az Ukrajnában termelt dinnye is olcsó konkurenciát jelentett, de a termőterületek egy részének környékén jelenleg is harcok folynak, az emiatt kieső szállításokat nem csupán a hazai, hanem a lengyel és a német piacon is lehetőség nyílhat részben magyar dinnyével kipótolni

- vélekedett a szakértő.

The Conversation

Ne hagyd ki!