Itt a melegfront, 12 fok is lehet a héten
Fotó: Shutterstock

Itt a melegfront, 12 fok is lehet a héten

Az évszakhoz képest enyhe időben lesz részünk a héten. A nappali maximumok plusz 10 fok felett is lehetnek.


Kedden gyengén, illetve közepesen felhős időszakok egyaránt lehetnek, záporok előfordulhatnak. Az ország délnyugati harmadában jellemzően mérsékelt légmozgásra van kilátás, másutt viszont nagy területen kísérik erős, ma helyenként viharos lökések a nyugati, északnyugati szelet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 0 és +8 fok között alakul, de a szélcsendes délnyugati tájakon kevéssel fagypont alá hűlhet a levegő. A csúcshőmérséklet kedden 6 és 12 fok között valószínű.

Szerdán nagyrészt gyengén vagy közepesen felhős időre számíthatunk. Reggel párásság előfordulhat, ködfoltok is lehetnek. Csapadék nem valószínű. A délire, délnyugatira forduló szél néhol megélénkül. A hajnali -3, +3 fokról kora délutánra 6 és 11 fok közé melegszik fel a levegő.

Csütörtökön a ködfoltok feloszlása után közepesen felhős lesz az ég, de a nap második felétől felhősödés kezdődik. Napközben még nem valószínű csapadék, majd estefelé nyugat felől már előfordulhat eső. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik a déli, délnyugati szél. A minimum -4, +2, a csúcsérték 4 és 11 fok között alakul - írja a Hungaromet.

Van elég víz a talajban

Az elmúlt 30 nap csapadékösszege délkeleten meghaladja a sokéves átlagot, míg északnyugaton jócskán elmarad attól. A 90 napos összeg hazánk nagyobb részén többletet mutat. A talaj sokfelé sáros, a felső fél, délnyugaton és helyenként északkeleten egy méteres rétege gyakorlatilag telített, míg az Alföldön a fél méternél mélyebb rétegbe egyelőre csak kevés nedvesség jutott.

Így fejlődnek a szántóföldi növények

A repce fejlett, jó állapotban van az ősz első felére jellemző esős, de viszonylag enyhe időjárásnak köszönhetően. Az októberben vetett gabonák esetén azonban már nem ilyen egységes a kép. A november közepéig, egy hónapon át tartó száraz időszak többfelé egyenetlen kelést és nehézkes korai fejlődést eredményezett. Ezen sokat segített a november második felében hullott csapadék, majd a november végi, december eleji viszonylag enyhe időjárás.


Ne hagyd ki!