Magyarországon csak kisebb mennyiségben fordul elő
Fotó: Shutterstock

Ez Európa legnagyobb területen termesztett gyümölcse

Európa legnagyobb területen termesztett gyümölcsét kisebb mennyiségben Magyarországon is termesztik. A fogyasztásának számos kedvezhő hatása van, valamint folyamatosan növekszik a népszerűsége is a kontinensen.


Igen egészséges Európa legnagyobb területen termesztett gyümölcse

A gyümölcsök közül jelenleg mandulát termesztenek a legnagyobb felületen, nagyjából 881 ezer hektáron Európában. Azonban a termőfelületeinek a 81 százaléka Spanyolországban, egy további jelentős része pedig Portugáliában található (Magyarországon is terem mandula, de a hazai össsztermés csupán néhányszáz tonna évente – a szerk.). Azonban a világ legnagyobb mandulatermelője az Egyesült Államok, amely a globális termelés 78 százalékát adja.

A FreschPlaza szerint, a mandula jelentős koncentrációja az Ibériai-félszigeten elsősorban a kiterjedt, öntözött ültetvényeknek köszönhető. Ezeken a gyümölcshozam az öntözés nélküli termőföldekhez képest akár hétszeres is lehet. Ráadásul Spanyolországban nagy mennyiségben telepítenek új ültetvényeket is, állami támogatás segítségével.

Az Agroinform megjegyzi, a mandula kereslete folyamatosan növekszik Európában. Ennek okai között szerepelhet, hogy a fogyasztásának több, kedvező hatása lehet az egészségre. A mandulamag ásványi anyagokban, vitaminokban és telítetlen zsírsavakban is gazdag, valamint hozzájárulhat egyes betegségek kockázatának a csökkentéséhez. A benne található antioxidáns vegyületek pedig erősíthetik az immunrendszert, valamint támogathatják az anyagcserét.

Nassolnivalók is lehetnek egészségesek

Egyébként több olyan nassolnivaló létezik, amelyek amellett, hogy finomak, egészségesek is. Képesek erősíteni az immunrendszert a leghidegebb hónapokban, értékes tápanyagokhoz juttatva azt. De mutatjuk a Clean Plates felsorolását ezekről az élelmiszerekről:

Mandula: E-vitamin- és antioxidáns-tartalma miatt védi a sejteket a szabad gyököktől, valamint erősíti az immunrendszert. Emellett gazdag rostban, fehérjékben és egészséges zsírokban.

Görög joghurt: Probiotikumban gazdag, emiatt fogyasztása kedvez az emésztőrendszernek, valamint az immunrendszert is támogatja a megfelelő működésben. Mindemellett remek fehérjeforrás.

Áfonya: A benne található C-vitamin fontos szerepet játszik a fehérvérsejt-képződésben, így segíthet legyőzni a kórokozókat a szervezetben.

Narancs: Szintén bőségesen ellátja a szervezetet C-vitaminnal. Antioxidánsokban és gyulladáscsökkentő vegyületekben is gazdag, valamint erősíti az immunrendszert is.

Étcsokoládé: Immunerősítő, gyulladásgátló flavanolokat tartalmaz. A 70 százalékos, vagy annál nagyobb kakaótartalmú étcsokoládékat érdemes (mértékkel) fogyasztani a kedvező hatások elérése érdekében


Ne hagyd ki!