Lehet, hogy neked már nem fog jutni az új iPhone-ból?
Fotó: Unsplash

Lehet, hogy neked már nem fog jutni az új iPhone-ból?

Még az Apple is tévedhet: az olcsó, erős, de kis képernyős mobiltelefonjuk nem volt akkora siker a piacon, mint várták.

Az Apple tavaly úgy tervezte, hogy az idei év első felében nagyjából 100 millió iPhonet fognak gyártani. Viszont a legújabb jelentésük alapján visszafogják a termelésüket minden készüléküknél. Ennek a legnagyobb vesztese az iPhone 12 mini lesz.

Tervek és tények

A Nikkei információi alapján az Apple arra kérte a gyártóit, hogy 20 százalékkal csökkentsék a beszállítandó eszközök számát a decemberi tervezethez képest. Ez azt jelenti, hogy a korábban tervezett 100 millió készülék helyett jelenleg körülbelül 75 millióra tart igényt a cégóriás a 2021-es év első felében.

Ennek egyik oka, hogy az új, 5G-vezérelt, 5,4 hüvelykes iPhone 12 mini nem annyira népszerű mint gondolták, pedig ez a készülék a legolcsóbb a kategóriájában. Egyes becslések szerint az „apró" telefonnak akár 70 százalékkal is csökkenthetik a gyártását, mert rosszul ítélték meg a piacot. Korábban úgy gondolták, hogy az egész éves eladásaik 10-15 százalékát fogja kitenni ez a típus, jelenleg viszont 5 százalékra korrigálták ezt a becslést.


​Visszavágások mellett növekedés

Bár az Apple globálisan 20 százalékkal csökkenti a gyártási kapacitását, mégis reális cél, hogy idén több készüléket adnak el, mint a tavaly. Összesen 230 millió iPhone-t terveznek legyártani év végéig, ez a tavalyihoz képest 11 százalékos növekedést takar.

Jeff Pu, a GF Securities elemzője szerint a rosszul becsült tervek mögött az lehet, hogy nem vették figyelembe az emberek szokásait. Elmondása szerint a vásárlók nem fogják azonnal észrevenni a jobb processzorteljesítményt, vagy az 5G-s hálózat javító hatását, ellenben egy kisebb kijelző azonnal negatívan befolyásolhatja a döntésüket. Úgy véli, ugyanazért az árért inkább megveszik a nagyobb kijelzős, tavalyi szériát.


Ne hagyd ki!