Jó pénzt ér a bitcoin

A sajátos neveltetés gyümölcsözőnek bizonyult Erik Finman esetében. 18 éves kora előtt vált dollármilliomossá, 23 évesen pedig már csaknem1,8 milliárd forintnyi dollár lapult a digitális tárcájában.


Az 1998-ban született Erik Finman és családja nem igazán rajongott az oktatási rendszerért. A fiú egy-egy alkalommal kipróbálta, milyen is a középiskolai élet, viszont teljesen elborzadt az ottani körülményektől. Így tehát úgy döntöttek a szülei, akik maguk is sikeres vállalkozók voltak, hogy magántanulóként majd ők kezükbe veszik az oktatását. Erik a testvéreivel együtt kapott egy-egy irodát a családi vállaltban, ahol a szülők minden szükséges tudást átadtak nekik. Ez a módszer egy igen egyedi perspektívát adott a gyerekeknek az életről. Ettől függetlenül a szülei hittek az egyetemi oktatásban, de Erik továbbra sem, így kötött velük egy egyezséget: ha 18 éves kora előtt összegyűjt 1 millió dollárt, akkor nem kell egyetemre mennie.

Korai évek

12 évesen 1000 dollárral bele is vágott. A fiú meglátta a potenciált az akkoriban még alig ismert, 12 dolláros árfolyamon mozgó Bitcoinban. Eleinte az idősebb testvérei segítségével próbálta megérteni, hogyan is működik a kriptovaluták világa. Néhány hét elteltével a kutatásai révén már a környezetében mindenkinél többet tudott a digitális valutákról. Nyitott egy befektetési fiókot, és a következő 6 évet azzal töltötte, hogy Bitcoinnal kereskedett. És bizony, megnyerte a szüleivel kötött fogadást, az 1000 dollárjából, épp mielőtt betöltötte volna a 18. életévét, 1 millió dollárt csinált.

Hátradőljek, vagy tovább vigyem?

Miután Bitcoin-milliomossá vált, Erik előtt ott állt a lehetőség, hogy 18 évesen el is kezdje a nyugdíjasok életét. És bár hajlott erre, inkább úgy döntött, hogy megreformálja az oktatást.

Magát a tanulást nemes és fontos tevékenységnek gondolta, viszont az oktatási rendszert sokkal inkább egy vizsgagyárnak tartotta, mintsem valódi tudásbázisnak. Más oktatási lehetőségek után kezdett kutatni, ám gyászos felhozatallal találta szemben magát. Meg is látta benne a fantáziát, eladott pár Bitcoint, és csinált egy startupot.

Botangle 1 és 2

A következő hónapokat arra szánta, hogy megtanuljon programozni és összehozzon egy megfelelő honlapot a terve kivitelezéséhez, így jött létre a Botangle. A webhelyen kurzusokra lehetett jelentkezni, ami az iskolákhoz hasonló tudásanyagot tartalmazott felesleges információk nélkül, így élvezhetőbbé téve a tanulást. 2016-ra már rengeteg felhasználója volt az oldalának, akik nyelveket, programozást, matematikát és természettudományos tárgyakat tanulhattak. Viszonylag kevés kurzus volt elérhető a platformon, így elindította a Botangle 2.0 néven futó fejlesztését. Ez lényegében ugyanaz volt, mint az elődje, annyi különbséggel, hogy szinte az összes opcionális tantárgy felkerült az elérhető programok listájára. Annyira kezdett fellendülni a cége, hogy be is vonzott egy befektetőt, aki ki akarta őt vásárolni. Erik választhatott: 100 ezer dollárt kér, vagy 300 Bitcoint? Természetesen az utóbbit kérte.

Hogy áll most?

2017-ben dolgozott a NASA-val is. Közös projektjük eredményeként fellőttek az űrbe egy műholdat, ami hétköznapi emberek, vállalkozók és hírességek hangfelvételeit szállította. Erik sikerei hatalmas médiavisszhangot kaptak az évek során, illetve a közösségi média oldalain is több mint 20 ezernél követője van. Jelenleg nagyjából 6 millió dolláros vagyonnal rendelkezik, amit főleg a Bitcoinok tesznek ki.

A növekvő hírneve és népszerűsége mellett sok kritikát is kapott, ugyanis többször is hangoztatta, hogy aki 10 éven belül nem képes dollármilliomossá válni, az csak és kizárólag magát okolhatja emiatt.


Ne hagyd ki!