A magas kamatok miatt egyre kevesebben vesznek fel hitelt
Fotó: Shutterstock

Ilyen kamatok mellett ki vesz fel hitelt? Egyre kevesebben

A magas kamatok szemmel láthatóan óvatosabbá tették a hazai hitelfelvevőket, a Magyar Nemzeti Bank friss adatai szerint a kereslet jelentősen visszaesett.


A jegybank statisztikái szerint az év második hónapjában mindössze 33,1 milliárd forint értékben kötöttek új lakáshitel-szerződéseket a háztartások, ami már a januári 40,8 milliárdtól is jelentősen elmarad, az egy évvel korábbi volumennek pedig kevesebb mint a harmada.

A babaváró hitelnél sem javult számottevően a helyzet: bár a 12,1 milliárd forintnyi új szerződés határozott előrelépést jelent a januári 7 milliárdhoz képest, az egy évvel korábbi 31,1 milliárdtól messze elmarad.

Lelassult a szabad felhasználású jelzáloghitelek piaca is: februárban is alig sikerült átlépni az ötmilliárdos küszöböt az új szerződéseknél.

A személyi kölcsönöknél jobb a helyzet, de az is csak arra volt elegendő, hogy a második hónapban regisztrált 35 milliárd forintnyi új szerződés csak kisebb mértékben maradjon el az egy évvel korábbi mennyiségtől, a januárit pedig bő ötmilliárd forinttal meg is haladja.


Ne hagyd ki!