Segítség a járvány miatt zárva tartó vendéglősöknek

A gazdaság-újraindítási akcióterv részeként döntött a kormány egy új hitelkonstrukció bevezetéséről a koronavírus-járvány miatt bajba került kis- és középvállalkozásoknak.


Ezek a cégek 10 évre 10 millió forint erejéig kamatmentes kölcsönt vehetnek igénybe, amelyet csak 3 év után kell elkezdeniük törleszteni - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évadnyitóján. Cikkünk frissül.

Nemzeti konzultáció lesz a nyitásról

A koronavírus-járvány miatti gazdaságvédelmi akcióterv elérte a célját, a munkahelyek megtartását, decemberben ugyanis már ugyanannyian dolgoztak, mint a járvány előtt, mondta a kormányfő. A gazdaságvédelmi akcióterv eszközei között megemlítette a hitelmoratórium bevezetését és a bértámogatásokat a nehéz helyzetben lévő ágazatoknál. Elmondta továbbá, hogy ezek esetében elengedték a szociális hozzájárulási adót, és felére csökkentették az iparűzési adót, továbbá beruházási támogatásokat adtak. Hangsúlyozta, hogy Magyarországon a foglalkoztatottak száma újra elérte a 4,5 milliót.

A járvány miatt elrendelt korlátozások rendszerét stabilnak nevezte a miniszterelnök, megjegyezve, hogy míg a nyugat-európai válságkezelés időszakos lazításokból és időszakos megszorításokból állt, addig a magyar rendszer - a nyári nemzeti konzultációnak megfelelően - a közösen kialakított korlátozásokra épül november óta. Jelezte, hogy február közepén ismét indítanak egy nemzeti konzultációt - online formában - a nyitás kérdéseiről.


A vakcina széles körű alkalmazása nyitja meg az új gazdasági időszakot


- tette hozzá Orbán Viktor. Az eseményről készült videó: https://www.facebook.com/orbanviktor/videos/701389...

Ne hagyd ki!