Vállalatok ESG céljainak elérésében is segít a 10 Millió Fa!

Vállalatok ESG céljainak elérésében is segít a 10 Millió Fa!

A 10 millió Fa közössége három és fél év alatt Magyarország szerte közel kétszázezer fát és több mint negyvenezer cserjét ültetett el. Céljuk 2023-ra, hogy az adó 1%-ból és más adományokból befolyó hozzájárulások segítségével még közelebb kerüljenek ahhoz, hogy a programjukba bevonjanak legalább tízmillió embert, akik legalább egy fát elültetnek életük során. Az alapítvány ezenfelül minél több vállaltnak kíván segítséget nyújtani ESG céljaik elérésében.


A 2019 nyarán alakult országos közösség helyi csoportjai mára Magyarország több vármegyéjében, nagyobb városokban és kisebb falvakban egyaránt megtalálhatóak. Mind ugyanazért küzdenek: a lehető legtöbb növényt szeretnék elültetni az országban.

Hisszük, hogy össze kell fognunk, el kell indulnunk és el kell ültetnünk fejenként legalább egy fát, hiszen így nem csak tétlen szemlélői leszünk a klímaváltozásnak. Eszerint dolgoztunk 2022-ben is, amikor összesen ötvenhétezer fát és cserjét ültettünk el. És eszerint járunk el idén is

– mondja Bojár Iván András, az alapítvány alapítója.

Fákat és gondolatokat ültetnek

A 10 millió Fa Alapítvány eddigi eredményeit összegző cikk azt mutatja, hogy egyre többen csatlakoznak a kezdeményezésükhöz, és akár kisebb, akár nagyobb csapatban, de valóban megéri összefogni, és új növényeket ültetni, ezáltal hozzátenni a klímaválság elleni küzdelemhez. A fákon túl, melyek a biodiverzitás és klímaválság kezelésében nyújtanak segítséget, úgy gondolják, képesek lehetnek gondolatokat is elültetni, aminek révén mi, emberek, sokkal messzebbre juthatunk.

Célunk az, hogy 2023-ban túlszárnyaljuk az eddigi ültetéseink számát, amihez várjuk a tenni vágyó magánszemélyek és cégek megkeresését, de természetesen manapság már ásó nélkül is lehet fát ültetni, az adó 1%-ot alábbi adószámunk segítségével lehet felajánlani: 19225294-1-42, továbbá be lehet szállni az Action Network oldalán keresztül is. Aki pedig munkáját vagy földjét ajánlaná fel, az megtalál minden információt a 10 millió Fa honlapján

– teszi hozzá az alapító.

10 millió Fa Alapítvány: Manapság már ásó nélkül is lehet fát ültetni!

Az alapítvány amellett, hogy több tízezer fát szeretne elültetni, különböző vállalati együttműködések kialakítását tervezik.

Hazánkban is egyre több vállalat tűz ki ESG, azaz szociális és környezeti célokat. Ezek megvalósításában tudunk segítséget nyújtani, hiszen a faültetésen túl tevékenységünk kiterjed az emberi, szociális dimenzióra is. A Miyawaki-minierdő telepítéseink jó példát jelentenek erre, hiszen a városban élőknek a nyári melegben hűst és friss levegőt biztosítunk, míg nehéz helyzetben lévő embereknek munkát tudunk adni

– hívta fel a figyelmet Bojár Iván András.

Hívjuk fel az emberek figyelmét a környezetvédelemre!

Nagyon sokféle motivációból nagyon sokféle ember, cég és önkormányzat mozdul meg, hogy jobb helyé tegyék Magyarországot és a világot. Bojár Iván András szerint ennek oka, hogy egyre többen vallják azt, hogy a bolygónkat óvnunk kell. Ehhez pedig fel kell hívni az emberek figyelmét a környezetvédelemre! Ennek jegyében indult el az alapítvány szakmai együttműködésével 2022-ben több olyan program, amelynek célja, hogy fák és bokrok ültetésével növeljék a zöld növényzetet az ország minden területén, továbbá megismertessék az embereket azok jótékony hatásaival. A nemes kezdeményezéshez bankok, elektronikai márkák, drogériák és autómegosztó vállalkozások is csatlakoztak, ahogyan kommunikációs ügynökség is.

Az idei kampányaikban – a tervek szerint – olyan ismert közéleti személyiségek fognak feltűnni, mint Pokorny Lia, a 10 millió Fa Alapítvány nagykövete, vagy Pumped Gabo, aki egy-egy ültetési akció során lemezlovasként fogja szórakoztatni a lelkes természetbarátokat. Ők, ahogy az alapítvány valamennyi munkatársa egy jobb és élhetőbb világért dolgoznak. Segítsük hát őket!

10 milli\u00f3 Fa


Ne hagyd ki!