Van szonorúbb látvány egy bezárt, meggyötört kutyánál?

Állatvédelmi társadalmi párbeszéd indult, online kérdőív formájában várják a lakosság véleményét, észrevételeit, javaslatait, jelentette be az agrárminiszter.



A párbeszéd célja, hogy biztosítsák az információcserét, a szorosabb együttműködést az ágazatot érintő jogszabályok előkészítésében, az átfogó programok és stratégiai dokumentumok megalkotásában. Nagy István kiemelte:

Az állatvédelem ügye az egész társadalmat érinti.

Az eredményekről

A tárcavezető felidézte, már hosszú évek óta dolgoznak az állatok védelme érdekében.

  • Felléptek az állatkínzás ellen, ma már az ezzel kapcsolatos bűncselekmények büntethetőségéről Magyarországon a törvények egyértelműek és európai viszonylatban is a szigorúbb szabályozások közé tartoznak.
  • Nagy hangsúlyt fektettek az edukációra, évről évre biztosítanak pályázati forrásokat és támogatásokat. A központi költségvetésben 2017 óta az agrártárca kezdeményezésére külön forrás áll rendelkezésre, amely 100 százalékban állatvédelmi célokra fordítható.
  • Figyeltek az ivartalanításra, 2019-ben a kormány 100 millió forintot biztosított az ezzel kapcsolatos programra.

Mi van a kérdőívben?

A felmérés 13 kérdést tartalmaz, két részből áll: az első az állatvédelem jogszabályi környezete, a második pedig a felelős állattartás helyzete. A témák egyaránt érintik a társállatokat és a gazdasági haszonállatokat. A felelős állattartáshoz kapcsolódóan kíváncsiak a lakosság véleményére a civil szervezetek támogatási rendszerével, az oktatással, a kóbor állatok helyzetével, a bántalmazást elszenvedő haszonállatokkal kapcsolatban is.

A jogszabályi környezet felülvizsgálatával kapcsolatban várják a véleményeket a nem megfelelő állattartással szembeni fellépésről, az állatkínzás büntetéséről, a tiltott állatviadal szabályainak szigorításáról, a pirotechnikai eszközök használatáról és cirkuszi vadállatok helyzetéről is.

Az online felmérés március 7-ig tart, vasárnaptól egy hónapig várják a véleményed, IDE KATTINTVA.

Ne hagyd ki!