Szigorúbb károsanyag-kibocsátási határértékeket vezet be a kormány: a rákkeltő, a génkárosító, a magzatkárosító anyagokat és bizonyos nehézfémeket, a nikkelt, a kobaltot és a mangánt érinti a korlátozás - erről beszélt az Energiaügyi Minisztérium államtitkára a köztévében.
Raisz Anikó elmondta: a mangán esetében ötödére, míg nikkel és a kobalt esetében a felére csökkentették a határértéket. Az NMP magzatkárosító anyag határértéke eddig 150 milligramm volt, most pedig köbméterenként egy milligrammban határozták meg. Hozzátette, hogy az összes magzatkárosító anyag levegőbe történő kibocsátást hasonló mértékben csökkentették.
Az államtitkár elmondta azt is, hogy a már Magyarországon működő üzemeknek felkészülési időt biztosított a kormány 2028 januárjáig, de a szombaton életbe lépett szigorúbb kibocsátási szabályokat az új beruházóknak már be kell tartaniuk. Azoknak a beruházóknak, akiknek már folyamatban van az engedélyezési eljárása 2027-től kell megfelelniük az előírásoknak.
Egy kérdésre válaszolva kifejtette, hogy a határértéket érintő uniós szabályok már eddig is érvényben voltak, s ezeket eddig is betartották, de a kormány úgy látta, hogy ez egy olyan terület, ahol érdemes szigorításokat bevezetni.Az államtitkár szerint nem ez az egyetlen terület, ahol szigorítottak, hiszen szeptember végén lépett hatályba az a jogszabály, amely kiterjeszti a környezeti hatásvizsgálati eljárás készítésének kötelezettségét. (Forrás: MTI)