Kérdés, hogy támogatják-e a döntést az ott élők

Miután felkerült az éghajlatváltozáshoz hozzájáruló termékek listájára, betiltotta a hús reklámozását egy holland város. A húságazat szerint túl messzire ment az önkormányzat.


Túl sok üvegházhatású gázt termelhet a húsipar

Arról számol be a The Guardian, hogy az élelmiszertermelés felelős az összes üvegházhatású gázkibocsátás egyharmadáért a kutatások szerint. Ezen belül a húsipari termékek előállítása kétszer akkora szennyezést okoz, mint a növényi élelmiszerek gyártása.

Az is növeli a problémát, hogy a szén-dioxidot elnyelő erdőket sok esetben kivágják, és az így nyert területet állatok legeltetése használják. Emellett a takarmányuk termesztéséhez szükséges műtrágyákhoz nitrogén kell, ami szennyezi a levegőt, a vizeket, elősegíti az éghajlatváltozást és a gyengíti az ózonréteget. Az állattenyésztés során metán is keletkezik, ami pedig üvegházhatású gáz.

Lépett egy holland város

Az Amszterdamtól nyugatra fekvő, nagyjából 160 ezer lakosú Haarlem az első város, amelyik lépett az említett adatok fényében. 2024-től betiltotta a húsreklámokat, miután a hústermékek felkerültek az éghajlati válsághoz hozzájáruló termékek listájára. Onnantól buszokon, buszmegállókon, közterületeken sem engedik a hús reklámozását.

A húsipar azonban rögtön nekiment a döntésnek. Véleményük szerint az önkormányzat túl messzire ment azzal, hogy „megmondja az embereknek, mi a legjobb nekik”.

Azonban nem a hús az egyetlen környezetszennyezést okozó termék, amelyre ki fog terjedni a tilalom. Érvényes lesz a nyaralási célú repülőjáratok, a fosszilis üzemanyagok és a fosszilis üzemanyaggal működő autók reklámozására is. Csak azért halasztja el az önkormányzat a tiltások kezdetét két évvel, mert jelenleg több szerződésük is érvényben van ilyen termékeket értékesítő cégekkel.

Ha évi 80 helyett csak 20 kiló húst ennénk, mindig lenne mit ennünk

Mi is írtunk róla, hogy a hústermékek előállítása jelentős környezetkárosító hatással járhat. Észak-Amerikában, valamint Európában különösen sok hús fogy, ami igencsak megterheli a környezetet. Az Európai Unióban az egy főre jutó éves átlagos húsfogyasztás 80 kg. A túlzott húsevés – főleg a feldolgozott élelmiszerek esetében – azonban egészségügyi szempontból is aggályos lehet. A Bonni Egyetem munkatársai kiszámolták, hogy mennyivel kellene csökkennie a nyugati világ húsfogyasztásának ahhoz, hogy fenntartható maradjon a mezőgazdaság.

Ha minden ember annyi húst fogyasztana, mint az európaiak vagy az észak-amerikaiak, akkor egészen biztosan lecsúsznánk minden klímacélról, és számos ökoszisztéma összeomlana. Ezért jelentősen csökkenteni kell a húsfogyasztásunkat, ideális esetben fejenként legfeljebb évi 20 kilogrammra

– mondta Matin Qaim, az egyetem Fejlődéskutató Központjának munkatársa és a tanulmány egyik szerzője.


The Conversation

Ne hagyd ki!