Mentőövet dob a kormány a Brexit miatt bajba jutott vállalkozásoknak
Fotó:Shutterstock

Megroggyant a céged a Brexit miatt? Jön a mentőöv

A kormány már idén megelőlegezi a Brexit miatt nehézségekkel küzdő magyar vállalatok támogatását célzó, mintegy 22 milliárd forintnyi európai uniós támogatást - jelentette be a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs ülését követően Szijjártó Péter.


Nem várnak

A külügyminiszter tájékoztatása szerint az Európai Bizottság döntése alapján 2022 és 2025 között, mintegy 22 milliárd forintnyi forrás állna rendelkezésre a Brexit miatt nehéz helyzetbe kerülő vállalatok számára Magyarországon. A miniszter szerint az Európai Unió ezt a forrást csak 4 esztendőn keresztül elhúzva, 2025-ig adná oda, ezért volt szükség a legújabb gazdásági döntésre.

Már idén jön a segítség

Úgy döntöttünk, hogy nemzeti forrásból megelőlegezzük ezt az európai uniós forrást, így pályázati lehetőséget biztosítunk azoknak a vállalatoknak, amelyek a Brexit miatt most nehézségekkel, kihívásokkal szembesülnek

- jelentette be Szijjártó Péter.

Hozzátette, jövő héttől megnyílnak a pályázati lehetőségek, amivel még az idei év végéig 22 milliárd forintos keretösszegben támogatást nyerhetnek a Brexit miatt kihívások elé kerülő vállalatok beruházásai.


Ne hagyd ki!