A Haris Digital magyar startupként a kis- és közepes vállalatok gyártás-digitalizációjával foglalkozik. A közelmúltban több versenyen is megmérették technológiájukat: a harmadik helyet szerezték meg a SelectUSA Investment Summiton, Amerika egyik legrangosabb startuprendezvényén, legutóbb pedig egy magyar seregszemlén, az iPonNovation versenyen kerültek döntőbe a „végtelenül egyszerű, plug and play machine monitoring megoldásukkal". De miben segíthet egy innovatív megoldás a kkv-knak növelni a hatékonyságukat, és hogyan áll Magyarország a digitalizáció ilyen tekintetében?



Új utakon

A korábban kialakult termelési rendszerek komoly változások elé néznek, hiszen ma már egy gyártási rendszernek egyszerre szükséges hatékonynak, dinamikusnak és innovatívnak lennie. Perecz Péter, a Haris Digital társalapítója és ügyvezető igazgatója szerint az ipar bármely szereplője növekedést érhet el a teljes eszközhatékonyságban, ha digitalizál. Erre kínál hatásos alternatívát a startup megoldása, amely a közelmúltban részt vett az iPon és a HRP közös üzletfejlesztési programjában, amely a startupokat és az újító kisvállalkozásokat célozta. Mint az egy frissen megjelent interjúból kiderült, a megmérettetés különlegessége az volt, hogy a nyertesektől nem vártak el sem tulajdonrész-átadást, sem kizárólagosságot. A program szakmai megvalósítását és irányítását az XO.company végezte, amely a világ legnagyobb független startup-ökoszisztéma versenyét, a Global Startup Awards-ot is jegyzi.

Noha elsősorban az amerikai piacra koncentrálunk, az iPon Novation versenyét érdekes és izgalmas megmérettetésnek találtuk. Az elismerés óriási örömöt jelentett számunkra. Jelenleg is formálódnak az együttműködés részletei. Annyit elárulhatok, hogy szeretnénk, ha a jövőben – akár az iPon ügyfelein keresztül – több potenciális vevőhöz juthatnánk el, amire minden esélyünk megvan, hiszen a verseny piacérett termékkel vagy szolgáltatással rendelkező vállalkozásoknak szólt, akik igényt tartanak a személyre szabott tanácsadásra és képzésre, illetve szívesen tanulnának Magyarország egyik vezető webáruházának kereskedelmi és marketing gyakorlatáról. A Haris Digital pontosan ilyen vállalkozás

– mondta Perecz Péter.

Okosmegoldások a hatékonyság növelése érdekében

A koronavírus-járvány alatt sok hazai ipari szereplő került nehéz helyzetbe a rendelések hiánya miatt, de most, hogy a vírushelyzet után kezd talpra állni a gazdaság, az innovatív megoldásra nyitottak a digitalizáció lehetőségével támogathatják a hazai ipar még gyorsabb újraindítását. Egy ilyen megoldást kínál a magyar startup is, amely egy 6 hetes, ingyenes programban méri fel a termelési hatékonyság veszteségek mértékét, költségét, pontos okait és javaslatot is adnak a fejlesztésre. A cél, hogy a problémák feltárása után az új, megnövekedett rendelési mennyiségeket gyorsabban, nagyobb hatékonysággal, magasabb profitabilitással, kevesebb napi fejfájással tudják majd leszállítani az adott cégek. De miről is szól pontosan a vállalkozás megoldása?

24 óra alatt működésbe állítják az IoT megoldást

A 2018-ban alapított magyarországi és kaliforniai jelenléttel rendelkező magyar startup, a Haris Digital gyártás-digitalizációval foglalkozik. Gyakorlatilag egy 24 órán belül installálható, precíz és pontos megoldást fejlesztettünk, amely bármilyen gépet, berendezést képes „felokosítani", aminek köszönhetően azok akár 15 perc alatt hasznos információval szolgálnak a gyártó vállalatok számára, így a szakemberek szükség szerint be tudnak avatkozni, ha probléma merül fel, de elemzéseket is készíthetnek, hogy a nagyobb összefüggéseket is megértsék

– mondja Perecz Péter.

A cég, amely már eddig is jelentős számú ügyfélnek segített Magyarországon, egyre inkább megveti a lábát a CEE régióban, az USA-ban és Indiában is. A tapasztalataik és a visszajelzések alapján az ügyfeleik 20-30%-os növekedést értek el a teljes eszközhatékonyságban, mindezt egy pici szenzornak köszönhetően, amelyet felhelyeznek az adott gép egy adott pontjára, és elkezdi érzékelni a rezgés- és mozgásadatokat. Az úttörő jellege abban áll, hogy olyan IoT (Internet of Things) szenzorokkal és AI (Artificial Intelligence) alapú algoritmusokkal méri fel a gépek termelését, amely azonnali digitálisan rögzített információvá alakítja a gépek rezgéseit, mozgásait. Ezt követően az információ felkerül a Microsoft Azure felhőszolgáltatásába, ahol a mesterséges intelligencia algoritmusok átfordítják olyan információkká, amelyek lehetőséget adnak a termelési szakemberek kezébe, úgy, hogy növelni tudják a hatékonyságukat.

Alacsony gyártási hatékonyságra kínálnak megoldást

Mint Perecz Péter mondja, legszívesebben a teljes hazai ipart áramvonalasítanák, amivel a cégek profitabilitása mellett a környezeti terhelés is csökkenne. A szakember, aki szerint félő, hogy Magyarország a gyártás-digitalizáció tekintetében lemarad a következőket mondta:

Amennyiben a magyar vállalatok nem, vagy csak későn digitalizálnak, alacsonyabb hatékonyságban gyártanak, nem tudnak beruházni sem. Ha Magyarországot a régió országaival – például Csehországgal és Lengyelországgal – hasonlítom össze, akkor félő, hogy lemaradunk. Mindkét említett országban évekkel ezelőtt elindultak olyan kezdeményezések, kormányzati támogatási projektek, amelyek hozzájárultak a sikerhez. Nálunk is vannak kezdeményezések, de van még mit tennünk ezen a területen.

A digitalizáció önmagában kevésbé érdekes, a fő cél a produktivitás növelése. Ez az a folyamat, amely a műanyag- és az autóipar területén már lezajlott, így azok a kkv-k, amelyek ezen beszállítói láncok részei, vagy önmaguktól, vagy nyomás hatására, de keresik az innovatív megoldásokat. Ugyanakkor sokaknak jelentett problémát, hogy a használt rendszerek többsége valóságos monstrum, tehát nincsenek igazán olyan megoldások a piacon, amelyek kifejezetten a kkv-k igényeire lettek kifejlesztve. Ettől egyfajta csalódottság is érzékelhető a kis- és közepes vállalkozások köreiben – derült ki az interjúból, amelyben szó esett még Ipar 4.0-ról, a magyar-amerikai hibrid startupokat támogató Vespucci Partners-szel való együttműködés fontosságáról és arról, hogyan járul hozzá a nemzetközi sikerhez Amerika egyik legrangosabb startuprendezvényén elért dobogós helyezés.

The Conversation

Friss

Fotó: Shutterstock

Orbán: Bármelyik pillanatban visszavásárolhatja az állam a Liszt Ferenc repülőteret

A magyar kormánynak az a szándéka, hogy a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret visszavásárolja, és ez bármelyik pillanatban megtörténhet – mondta a miniszterelnök a vajdasági Ludason.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó: MTI Kelemen Zoltán Gergely

Elhunyt Kornai János közgazdász

Életének 94. évében, hétfőn elhunyt Kornai János Széchenyi-díjas közgazdász, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a Harvard Egyetem és a Corvinus emeritus professzora, a francia becsületrend kitüntetettje, a svéd, amerikai, és más akadémiák tiszteletbeli tagja - közölte a család hétfő este az MTI-vel.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó: Shutterstock

Napelemre, fűtéskorszerűsítésre kérnél többmilliós támogatást? Ez az útja

A nagyszabású, lakosságnak szóló pályázat napelemes rendszerek és energiatakarékos, korszerű, elektromos fűtési rendszerek kialakításához nyújt támogatást. A kivitelező cégeknek hétfőtől van lehetőségük a regisztrációs kérelem benyújtására, a családok és magánszemélyek a program első ütemében december 6. és január 12. között pályázhatnak - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!