A Vespucci Partners kockázati tőkealapbefektető újabb portfóliócége értékelődött fel 2024 szeptemberében: az orvostechnológiai kutatással és eszközfejlesztéssel foglalkozó, magyar alapítású innoMask Technologies startup egy komoly tőkebefektetéssel magvető fázisból Series A fázisba lépett. Ezúttal a tőkeinjekciót a Széchenyi Alapok Zrt. az Óbuda Uni Venture Capital (OUVC) Zrt. és egy magánbefektető biztosította.
A Vespucci Partners 2020-ban hajtotta végre első befektetését az innoMaskban, a seed fázisban egy laringeális maszk kifejlesztéséhez.
Az innoMask által fejlesztett maszk csökkenti a traumatikus szövődmények kialakulásának lehetőségét
Az újgenerációs eszköz a biztonságos és gyors lélegeztetést szolgálja a műtéti altatás során. A piacon található hasonló eszközök méretükből kifolyóan sok esetben felsértik a légutat. Az innoMask éppen ezért a fellelhető laringeális maszkokhoz képest egy, a behelyezés pillanatában lényegesen kisebb terméket fejlesztett, mely a kívánt pozícióba helyezés után veszi csak fel végleges méretét. A maszk így biztosítja a légutat, és a biztonságos lélegeztetést a műtét során. A maszkon lévő ballon a leeresztés után könnyen, veszélytelenül eltávolítható, ami várhatóan hatékonyan csökkenti a traumatikus szövődmények kialakulásának lehetőségét, az ápolási igényt, s ezzel időt és pénzt takarít meg a használójának.
Nagyon örülünk, hogy újabb cégünk értékelődött fel. Az innoMask volt az első portfóliócégünk, amely egészségügyi fejlesztéssel foglalkozott, most más számos orvosi eszközök fejlesztésével, biotechnológiával foglalkozó start-uppal dolgozunk együtt. Ha minden jól megy, az Innomask esetében már nem lesz szükség újabb befektetési körre, a következő lépés az exit lesz – valószínűleg két éven belül
– mondta el az újabb befektetést követően Sohajda Júlia, a Vespucci társalapítója, és ügyvezető partnere.
Fotó: CONTENTNMORE
Mélytechnológiai innovációkat keres a Vespucci Partners
A másik társalapító, a Vespucci Managing Partnere, Macher Péter a befektetési portfolió összeállításában rejlő versenyelőnyt hangsúlyozta.
Az a célunk, hogy olyan cégekbe fektessünk, amelyek a technológiai innováció terén igazán erősek. Azért, mert úgy látjuk, hogy azok a típusú start-upok, mint az innoMask, a nemzetközi piacon versenyelőnnyel indulnak, s biztosan labdába tudnak rúgni. Emiatt a mélytechnológiai innovációkat keressük a szoftveres, a hardveres, és az IoT-területen is. A Vespucci komoly előnye, hogy nagyon hatékony folyamatot fejlesztett ki a befektetésre érdemes cégek kezdeti átvilágítására, ami azt eredményezi, hogy a leginkább fejlődő- és versenyképes cégekbe tud fektetni a vállalat.
A Vespucci Partners kockázati tőkebefektető elsősorban olyan közép-kelet-európai start-upokat keres, amelyek úttörő, innovatív termékkel állnak elő, és elsősorban az Egyesült Államok vagy a nagy növekedésű ázsiai piacok felé történő terjeszkedés terve hajtja őket. A befektetés elindulását követően menedzseli a folyamatot, és arra összpontosít, hogy folyamatosan értéket teremtsen, növelje a portfoliócégek értékét, hogy azok következő körös tőkét tudjanak bevonni egészen az exitig. A Vespucci számtalan régiós start-up befektetője, köztük a Transcend 2023-ban eljutott az exitig. (x)