Youtube Music dúdolás felismerés
Fotó: Shutterstock

Dúdolja el kedvenc dalát: a YouTube már felismeri

Nem kell kulcsszavakat gépelnünk, elég eldúdolni a kívánt a dalt, a YouTube Music felismeri és megjeleníti az albumot. Emellett a zenei streamingszolgáltató mesterséges intelligenciával lejátszási listákat is létrehoz.


A YouTube Music egyik újdonsága a dúdolós zenekeresés – de lehet énekelni is, ahogyan természetesen azt is felismeri a platform, ha valahol épp szól a zeneszám. Ez az új funkció az androidos és az iOS-es készülékekre is megérkezik, a keresés menün belül, egy hullámos ikont megérintve lehet előhívni. Ha a YouTube Music felismerte az adott zeneszámot, megjeleníti az előadót és a címet, sőt, az album nevét is. Ez a funkció a Youtube Music appban korlátozás nélkül elérhető lesz. - írja a HVG.

Az MI készíti a zeneválogatást

A platform másik újdonsága -ami a Spotify-on már megvan, hogy mesterséges intelligencia segítségével hoz létre lejátszási listákat a felhasználóknak. A kívánt zenék leírása nyomán készíti el a listát, tehát a felhasználó mondhatja azt például, hogy a 2010-es évek alternatív zenéiből kér válogatást. Ez az eszköz csak USA-ban élesedik egyelőre és csak premium előfizetőknek.


Harcol a Youtube a reklámblokkolók ellen

Tavaly óta kísérletezik a YouTube a reklámblokkolókat használó felhasználók korlátozásával annak érdekében, hogy növeljék az egyebek mellett reklámmentes YouTube Premium előfizetőik számát. Korábban ezek a megszorítások a felhasználóknak csak egy kisebb részére korlátozódtak. Azonban a videós portál fokozatosan kiterjeszti azokat mindenkire, aki blokkolót használ.

Ráadásul a platform kidolgozott egy új módszert, amellyel a reklámokat már a szerveroldalon injektálják a streamelt videókba, így nehezebbé téve azok blokkolását.

Ne hagyd ki!