Interjú a profilozóval, aki szerint Putyin halálos beteg
A semmiből robbant be a köztudatba Putyin viselkedéselemzése kapcsán Sziklay Bence. Vele beszélgettünk a profilozás rejtelmeiről.

​Kalandos az élettörténete…

Egy NATO különleges katona és kihallgató tiszt a szárnyai alá vett a húszas éveim alatt, akitől olyan dolgokat tanultam, melyekről nagyon kevés embernek van tudomása a világon. A debreceni közgáz második éve alatt már saját vállalkozásba kezdtem: egy 20 fős diákcsapattal szinte minden értékesítési rekordot megdöntöttünk az AXA Banknál. Az egyetem után egy új nemzetközi munkaerőközvetítési modellt találtam ki, amelyet Európa szerte a mai napig használnak. Aztán rossz üzleti döntések következtében mindenemet elbuktam. A nulláról kezdtem újra Londonban, végül egy globális tanácsadócég latin-amerikai régiójának az értékesítési igazgatója lettem. Ekkor történt egy súlyos balesetem. Az El Salvador felé vezető úton felborultam a dzsungel közepén a kocsimmal. Azonnal életmentő műtétet kellett végrehajtani rajtam. Az ezt követő év volt életem legnehezebb időszaka. Örültem, hogy élek és valahol legbelül tudtam, hogy én még ismét járni fogok. Hetek és hónapok alatt köszönhetően az akaraterőmnek és a környezetem támogatásnak kemény munkával felépültem.

​Hogyan látja a világot egy profilozó?

Az emberek nonverbális kommunikációjának megfigyelésével könnyen rá lehet jönni arra, hogy mindenki sérült a maga módján. Mindenki sebezhető, álarcot visel, miközben persze mindenki azt mondja, hogy ő nem tesz ilyet. Testbeszéd-tanulmányaim miatt sokkal empatikusabb és megértőbb lettem, de ehhez hozzásegített egy szemléletmód is, egy szűrő, amelyen keresztül nézem az embereket. Ha sikerül elsajátítani, rengeteg stressztől kímélhetjük meg magunkat.

​Mesélne egy tanulságos történetet a pályafutásából?

Egy felső vezetőt interjúztam, aki ülve keresztbe tette a lábát a másik térdén és állandóan mozgatta a lógó bokáját. Az interjúztatónak az a dolga, hogy a lehető legstresszmentesebb környezetet teremtse meg, mivel ebben a környezetben kell meghatározni a testbeszéd alapvonalát. Hozzá is adtam az alapvonalhoz, hogy mozgatja a lógó bokáját. Mikor kérdeztem, hogy fogyasztott-e kábítószert az utolsó 6 hónapban, megállt a bokája, hezitált, visszakérdezett majd azt mondta, hogy ő soha nem fogyasztott drogot. A habozás, a visszakérdezés, azaz az időnyerés valamint a boka kapcsán az alapvonal változás a tankönyvi példák szerint megtévesztésnek minősül, de elfogadtam a válaszát. Kicsivel később, mikor visszatértem a témára, megint megállt a bokamozgása – így rájöttem, hogy tényleg valami gubanc van. Viszont ekkor még mindig nem tudtam, pontosan micsoda. Később kiderült, hogy a bátyja túladagolásban meghalt, ezért volt stresszes, ami rámutatott egy alapvető szabályra: soha ne ítélkezz, mindig figyeld a kontextust, maradj alázatos és ne vonj le hamar következtetést. A hazugság esetén ugyanúgy stresszt mutatunk, mintha csak simán kényelmetlen a téma.

​Hogyan lehet empatikusabb munkakörnyezetet létrehozni?

Alkalmazzunk néha taktikai empátiát. Az agyunk alaphelyzetben negatívan van huzalozva, hogy életben tartson. Minden esetben, amikor egy negatív érzelmet/dolgot hangosan megneveznek, annak negatív megítélése azonnal csökken az agyban. A negatív érzésektől tehát a legkönnyebb módon úgy szabadulhatunk meg, hogy kimondjuk őket. Például, ha vezetőként tudom, hogy egy munkavállaló nem bízik bennem, csak annyit kell mondani: „Úgy látom, még nem érdemeltem ki a bizalmad.”

​Így szemléljük a világot

  • -Mindenki sérült: Az általunk elvárt viselkedéstől eltérő magatartásformák megnyilvánulása esetén a legtöbbször elítéljük embertársunkat. Például, ha sorban állunk és valaki elkezd kiabálni a pultossal, azt gondoljuk, hogy egy bunkó. Érzelmeink vezérelnek, és ingert érzünk, hogy valamilyen szinten visszaállítsuk az egyensúlyt.
  • -Mindenki különböző: Még mindig azt gondoljuk, hogy a kiabálós vendég bunkó, de már kevésbe vagyunk reaktívak. Tudjuk, hogy nincs semmi a teljes kontrollunk alatt és hogy mindenki különböző. Kevésbé valószínű, hogy emocionálisak leszünk és ki akarjuk egyenlíteni a játszóteret.
  • -Az emberek, mint tények: Ilyenkor már nem akarjuk megváltoztatni a helyzetet, nincs bennünk harag. Igaz, hogy a körülmények dühítenek bennünket, de nem vagyunk érzelmileg érintettek. Minden alkalommal, amikor mérgesek vagyunk valakire vagy valamire, vágyat érzünk arra, hogy megváltoztassuk. De ahogy egy tornádót sem tudunk megváltoztatni, egy dühös embert sem nagyon lehet. Egyszerűen elfogadjuk, hogy az ami, elfogadjuk őt, mint egyszerű tényt.
  • -Az emberek, mint okok: Próbáljuk azt a kisgyereket látni a kiabáló vendégben, aki máshogy szocializálódott, esetleg verte az apja és sírás közben megfogadta, hogy őt soha többet nem fogják bántani. Ahelyett, hogy érzelmeket csatolnánk a viselkedéséhez, a gyermekkori traumák okaiként vagy eltérő szociális fejlődésként fogadjuk el azt.


The Conversation

Ne hagyd ki!