Budapesten jó ütemben halad a 3-as metró felújítása, de az elmúlt hónap durva volt
Fotó:shutterstock

Az agyadra megy a 3-as metró felújítása? Nézd meg, eddig jutottak egy hónap alatt

Az egy hónapos lezárás alatt minden tervezett munkát elvégeztek a szakemberek az M3-as metró felújításán, az alagútban befejeződött a bal vágány cseréje, emellett gyorsan és látványosan változnak a Kálvin tér, a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák állomások, amelyek jövő tavasszal újra megnyílnak az utasforgalom előtt - közölte a BKV Zrt.


Ez durva hónap volt

Az M3-as metró felújítása rendkívüli próbatétel elé állította négy hétre a fővárosban közlekedőket és a korszerűsítést végzőket egyaránt: amíg a felszínen a Göncz Árpád városközpont és Kőbánya-Kispest között metrópótló autóbuszok szállították az utasokat, és a forgalomszervezés jelentett kihívást, addig a föld alatt feszített ütemterv szerint haladt a munka, amit egy baleset is nehezített. Az egy hónapig tartó lezárás alatt szoros időrendben minden tervezett, hosszabb, egybefüggő feszültségmentes állapotban elvégezhető munkafolyamat elkészült, egyebek között megújult a Nagyvárad téri kitérőkörzet, megvalósult a helyiségek azbesztmentesítése, és különleges berendezéseket szállítottak az állomások területére.

Az állomások

  • A Dózsa György út, Ecseri út és Pöttyös utca állomásokon folytatódott az utólagos akadálymentesítés, a déli részen elkészültek a liftszerkezetek, a peronokat átalakították.
  • Az Ecseri út és Pöttyös utca állomásokon az év végétől már az utasok kényelmét szolgálják a felvonók.
  • A Lehel tér és Nagyvárad tér állomásokon a rekonstrukciót előkészítő jelentős munkafázisokat végeztek el: a Lehel téren eltűnt a középső lépcsősor, a Nagyvárad téren pedig szigorú szabályok betartása mellett elbontották az azbesztet tartalmazó burkolatokat. Az utasforgalomnak történő átadás előtt elvégzett laboratóriumi vizsgálatok nem mutattak ki veszélyes anyagot az állomás légterében.
  • A Nyugati pályaudvar, Arany János utca, Deák Ferenc tér, Ferenciek tere állomásokon bontásokat végeznek, máshol építenek, folyamatos az új gépészeti eszközök beszállítása és beépítése. A Deák Ferenc téren az M2 és M3 vonalakat összekötő folyosó megtisztult, és lassan elnyeri végső formáját az új liftakna is.
  • Gyorsan és látványosan változik a Kálvin tér, a Corvin-negyed, valamint a Semmelweis Klinikák állomás is. A három helyszínen már épülnek a diszpécserhelyiségek, lassan minden új mozgólépcső a helyére kerül, és elkezdődött a modern gépészeti rendszerek és áramellátást biztosító berendezések üzembe helyezése is.
  • A Semmelweis Klinikák állomáson már látható egy-egy végső belsőépítészeti elem, és az utastér arculatát meghatározó napsárga szín. Ez a három állomás 2022 tavaszán újra megnyílik az utasforgalom előtt.

Itt a videó a felújításról


Ne hagyd ki!