Debrecen Nemzetközi Iskola
Fotó: Debrecen Nemzetközi Iskola

A nagyerdei űrhajó, ami a Yale-re is repíthet – bemutatkozik a Debreceni Nemzetközi Iskola

Az ISD-t rövidesen a világ élvonalában jegyzik majd. A Debreceni Nemzetközi Iskola (ISD) négy évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit tanulói előtt a Nagyerdő szívében található 21. századi, félkör alakú épületben. A félkör alak is többletjelentéssel bír: ez az egyszerű, ugyanakkor szimbolikus alakzat a védelmet, az egységet és a közösséget jelenti, miközben beleolvad a Debreceni Nagyerdőbe. A diákok az egyik végében kezdik meg tanulmányaikat az óvodában és a félkör másik végében hagyják el az iskolát egy Nemzetközi Érettségivel.

Egyre több a nemzetközi diák

Az alapvető elképzelés a debreceni nyitással az volt, hogy a Budapestre koncentrált gazdasági fejlesztés kiterjedjen az ország ezen a régiójára is. Hiszen Debrecen és vonzáskörzete magyarországi viszonylatban az egyik legdinamikusabban fejlődő országrész. Számos magyar és külföldi nagyvállalat alakította itt ki a székhelyét és befektetők sora tervez ezzel a régióval. Elég csak a már üzemelő BMW gyárra vagy az építkezési fázisban lévő akkumulátorgyárakra gondolni. Az iskola ezért is kulcsfontosságú szerepet játszik abban, hogy a régióban megtelepedő nemzetközi cégek szakembereinek gyermekei megfelelő oktatási hátteret kapjanak. Beiratkozni egész évben lehet, a nyílt napokon bárki megismerkedhet az itt zajló oktatási munkával és közösségi élettel

– mondta el Tom McLean, az iskola igazgatója.

Az IB (International Baccalaureate) három részből áll: a Primary Years Programme (PYP) alsó tagozat, a Middle Years Programme (MYP) felső tagozat, valamint a 9. és 10. osztály, illetve a Diploma Programme (DP) az érettségire felkészítő utolsó két év.

„Az iskola először a PYP-ra kapta meg az akkreditációt 2022. májusában, majd 2023. áprilisában a DP-re és végül most a napokban az MYP-re. Így 13 hónap alatt mindhárom IB programra sikerült megszerezni az akkreditációt. Amikor az ISD az utolsó akkreditációt is megkapta, akkor vált az iskola ún. IB Continuum iskolává, ez azt jelenti, hogy az egész programot kínálja óvodától érettségiig. A programokra külön akkreditációs folyamat segítségével lehet elnyerni a használati jogot, számos oktatási / gyermekjóléti / felszereltségi kritériumnak kell megfelelni. Ez nemcsak a régióban, de világszinten is kivételes.” – hangsúlyozta Tom McLean.

Tehát ez egy egybefüggő nemzetközi oktatási programot nyújt a gyerekeknek hároméves kortól kezdődően, érettségivel bezáróan, angol nyelven. Ebben a rendszerben szervesen egymásra épülnek a tagozatok tudásanyagai. Ez emeli az iskola iránti bizalmat, a megbízhatóságunkat, a szakmaiságunkat is. A folytonosság megbízhatóságot és magas színvonalat vetít elő az ide érkező és a jelentkező szülőknek és tanároknak egyaránt

– mondta az igazgató.

A skót származású intézményvezető – aki tanított Gambiában, a Fülöp-szigeteken, illetve a Közel-Keleten – arról is beszélt, hogy ahogy telepednek meg Debrecenben az ipari parkokban a neves külföldi cégek, úgy nő egyre inkább az intézményükben is a nemzetközi diákok létszáma. Jelenleg már 19 különböző állampolgárságú diák jár hozzájuk, köztük kínai, dél-koreai, török, mexikói, ukrán és dél-afrikai származású. A magyar és külföldi diákok aránya jelenleg 55-45 százalék. A kezdeti években ez 90-10 volt. 2023 őszét a tervek szerint már 240 diákkal kezdik. De ezzel még korántsem érik el a maximális befogadóképességet, ami 600 főt jelent.

Elhangzott, hogy a főbb tantárgyakat tanító pedagógusok, illetve a vezető tanáraik, az osztályfőnökök minden esetben nemzetközi tanárok. Hiszen erre alapul az iskola tanítási rendszere és tematikája is. „Van néhány olyan kollégánk, akik magyar anyanyelvűek, illetve van néhány olyan magyar anyanyelvű, ugyancsak képzett kolléga, akik a felső tagozatban a nyelvi nehézségeken segíti át a gyerekeket. Amikor tanárokat toborzunk, fontos számunkra, hogy gyermekközpontúak és csapatjátékosok legyenek, de szempont az is, hogy érezzük benne a személyes fejlődés iránti elkötelezettséget. Jelenleg 24 külföldi, 8 nemzetközi tapasztalattal bíró magyar anyanyelvű és 10 ugyancsak magyar származású tanár dolgozik az ISD-ben. Szeptembertől ez a szám változni fog: előreláthatólag további 22 külföldi és 8 magyar pedagógus csatlakozik majd a tanári karhoz” – sorolta McLean.

Ösztöndíj program a legtehetségesebb debreceni diákoknak

Arra a kérdésre, hogy az ISD miként kapcsolódik be Debrecen vérkeringésébe, az igazgató elmondta, hogy saját sportcsapataik is vannak már, amelyek időről-időre összemérik erejüket és tudásukat más debreceni csapatokkal. De tanulóiknak szerveztek már látogatást a helyi BMW-gyárba, állatmenhelyekre, sőt még a tűzoltóságon is megfordultak. De az iskola diákönkormányzata is igyekszik minél több programba becsatlakozni városi szinten, és nagy hangsúlyt fektet a koordinátor tanárokkal a különböző önkéntes, közösségi programok megvalósítására is. Mindezeken túl ingyenes nyelvoktatást biztosítanak a debreceni diákoknak, akik előtt a nyári nyelvi táboruk is nyitva áll. Sőt rendszeresen van arra példa, hogy a helyi tanító- és tanárképzős egyetemi hallgatók látogatják meg őket, és gyűjtenek tapasztalatot az iskola falain belül. „Így mind a kisebbek, nagyobbak bele tudnak kóstolni az ISD módszereibe” – jegyezte meg az intézményvezető.

Fontos kiemelni az ösztöndíj programot, amelyet Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése 2019-ben alapított a Debreceni Nemzetközi Iskola képzési programjaiban való részvétel támogatására, tehetséges vagy kimagasló eredményt elért debreceni diákok számára. A 2022/23-as tanévben már 10 ilyen ösztöndíjas tanulója van az iskolának. Minden évben nagy az érdeklődés a program iránt, így ez a szám évről-évre nő.

Az ösztöndíjprogram célja, hogy a pénzügyi támogatás révén lehetőséget teremtsen a Debreceni Nemzetközi Iskola képzési programjaiban az adott program befejezéséig történő részvételre azon tehetséges vagy kimagasló eredményt elért, 10-17 év közötti életkorú debreceni diákok számára, akik szélesebb perspektívában gondolkoznak, és nemzetközi környezetben képzelik el a felsőoktatási tanulmányaikat és/vagy a későbbi karrierjüket.

„Ha űrhajód van, nem csak Bécsig akarsz repülni”

Zajta Loránd IB program koordinátor és történelem tanár az IB-ről szólva elmondta, hogy „ez a rendszer kinőtte magát egy globális oktatási forradalommá”. A célja az, hogy diákok, akik nemzetközi családokból származnak, vagy olyan magyar családokból, ahol a nemzetközi szemléletmód nagyon fontos, illetve ahol hisznek egy alternatív oktatási rendszer előnyeiben, olyan közegben nőjenek föl és tanuljanak, ahol hasonló értékeken van a hangsúly, mint a nemzetközi rendszerekben. „Olyan attribútumokról beszélek, mint például a nemzetközi látásmód központba helyezése, vagy a sokszínűség, amit itt nem csak a tolerálunk, hanem ünnepeljük. Ezeken a tantervben is nagy hangsúly van, sőt a tanterv maga is párhuzamban áll velük. Az IB szerinti oktatásban kiemelt fókuszt helyeznek az olyan készségek fejlesztésére, mint a kutatási, a szociális, a gondolkodással kapcsolatos készségek, kommunikációs készségek, valamint önmenedzsmenttel kapcsolatos készségek” – magyarázta Loránd, aki tíz évig tanított Ecuadorban, így komoly nemzetközi oktatási tapasztalattal rendelkezik.

Az oktatási módszerüket egy gyakorlati példán keresztül ismertette. Mint kiderült, a különböző témákat fogalmakra felfűzve adják át a diákoknak. A forradalmak témakörét például úgy tanítják, hogy figyelembe veszik, milyen nemzetiségű diákok vannak többségben az órán. Ezután releváns módon, különböző nézőpontokból és különböző esettanulmányokon keresztül megvizsgálják a témát. „Ha a jelenlévők 90 százaléka magyar, és 10 százaléka külföldi, akkor bele tudom venni az 1848-49-es forradalom és szabadságharcot. Ha úgy érzem, hogy ez irreleváns, mert a 10-ből 7 diák kínai vagy korai, akkor inkább a távol-keleti történelem felől közelítik, és csak érdekességként említem meg a márciusi ifjakat és Petőfi Sándort” – derült ki a beszélgetésből.

A történelem tanár szerint, – aki egyben DP- és MYP koordinátor is –, a nemzetközi iskolákba járó tanulók kompetensebb módon jutnak át a felvételiken, sokkal kompetensebb módon végzik is el az egyetemet. Sokkal magasabb arányban kezdenek el mester- vagy PHD- szakokat, és sokkal sikeresebb módon helyezkednek el a világban különböző munkakörökben is.

Zajta Loránd arról is szólt, hogy feltételezi, a jövőben több olyan diákjuk lesz majd, akik ösztöndíjat nyerhetnek tehetségük révén a Yale-re, a Harvardra, vagy a British Columbia Egyetemre. „Ez egy űrhajó, ha valaki egy űrhajóba ül be, akkor nem Bécs lesz a célja, hogy hanem a Hold!” – húzta alá a koordinátor.

Lelki támasz az érkezőknek és a távozóknak

Vilmányi Nóra iskolapszichológus a kulturális különbségek és a kezdeti nehézségek leküzdése kapcsán arról szólt, hogy a frissen érkezőket és a távozókat is egy speciális program segíti a beilleszkedésben és a búcsúzásban, amelyet tanácsadók vezetnek. A szakpszichológus azt is hozzáfűzte, hogy mivel a kifejezetten érzékeny időszakban lévő kamaszaik is vannak, rájuk fokozott figyelmet fordítanak. „Nyilván vannak krízisek a gyerekek életében, melyek leküzdésében segítséget nyújtunk, de nekik is be kell tartaniuk olyan játékszabályokat, mint a másik tisztelete vagy a határok tartása” – szögezte le. (x)

További információ, sajtóanyagok, interjúegyeztetések:

https://isd.debrecen.hu

Dunai Katalin

Marketing és Kommunikációs Igazgató

Tel: +36 20 295 5644
katalin.dunai@isd.debrecen.hu

Ne hagyd ki!