Újra lehet pályázni állami támogatásra, ha külfööldi csúcsegyetemen tanulnál
Fotó: Shutterstock

Külföldi csúcsegyetemre vágysz? Így pályázhatsz ösztöndíjra

Ismét pályázható a Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram (STIPI) B komponense, amely a legtehetségesebb fiatalok külföldi tanulmányainak költségét fedezi - közölte a Sándor-palota az MTI-vel.


A pályázatokat május 26. és június 12. között lehet benyújtani. A Stipendium Peregrinum fővédnöke Novák Katalin köztársasági elnök, a program ötletgazdája és elindítója. A tájékoztatás szerint a Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram célja a kiemelkedő tehetségek anyagi és szakmai támogatása. A STIPI B komponens vissza nem térítendő támogatására a világ legrangosabb egyetemeire felvételt nyert diákok pályázhatnak. A támogatás lehetővé teszi, hogy az ösztöndíjasok képességeiket nemzetközi környezetben bontakoztassák ki, a lehető legkorszerűbb ismeretekhez jussanak hozzá, és szerezzék meg első külföldi diplomájukat. Az ösztöndíj a nyerteseknek jelentős anyagi segítséget nyújt, a támogatás egy éven keresztül minden költségüket fedezi: a tandíjtól az utazási és szállásköltségen át egészen az étkezésig. A pályázók személyenként akár 28 millió forintos támogatásban is részesülhetnek.

A 17 és 23 év közötti fiatalok pályázatait június 12-én, hétfőn 14 óráig várják, amelyet a csaladpartialapitvany.hu oldalon található online pályázatkezelő felület űrlapján keresztül, a szükséges mellékletek feltöltésével nyújthatnak be. A Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram a Nemzeti Tehetség Program keretén belül valósul meg, idén negyedszerre. A közleményben hangsúlyozták: a STIPI három komponensére az idei évben minden korábbinál több, mintegy 800 millió forint keretösszeg áll rendelkezésre. Az elmúlt években a B komponensre összesen 429 fiatal nyújtott be pályázatot, közülük 77-en kaptak támogatást. A legalacsonyabb összegű ösztöndíj kétmillió forint, a legmagasabb csaknem 23 millió forint volt.

Jelenleg 56 fiatal tanul a világ különböző táján az ösztöndíj B- vagy a C-komponensének segítségével. Utóbbi az ösztöndíjas feltételeket sikeresen teljesítő, már a programban lévő stipisek számára nyújt anyagi támogatást a képzésük folytatásához, befejezéséhez. Az elmúlt években - egyebek mellett - az angol University of Cambridge, a University of Oxford, az egyesült államokbeli Massachusetts Institute of Technology, a University of Amsterdam, a francia École Polytechnique vagy a zürichi Swiss Federal Institute of Technology Zurich egyetemein tanulhattak magyar fiatalok a programnak köszönhetően - áll a közleményben.


Ne hagyd ki!