Drágul a Pfizer vakcinája

Az Európai Bizottság üzleti titokra hivatkozva eddig nem hozta nyilvánosságra, hogy mennyibe kerülnek az oltóanyagok. A bolgár miniszterelnök megtette.


Újabb 900 millió vakcinát vásárol az Európai Unió a Pfizertől, adagonként 19,5 euróért

– ezt írja az Euractiv hírportál Bojko Boriszov bolgár kormányfőre hivatkozva. A politikus a drágulás szemléltetésére azt is közölte a portál szerint, hogy az induláskor 12, most pedig 15,5 euróba kerül ez az oltóanyag. A 900 millió adagos új rendelésnél a mostani ár emelkedik 19,5 euróra. Bolgárul tudóknak mutatjuk a hír bolgár változatát.

Tavaly decemberben egy belga politikus is megosztotta a Twitteren az akkori árakat, az Euractiv megőrizte és ismét közzétette a bejegyzést.

A magyar kormány nyilvánossá tette a keleti vakcinák árát

A Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely még márciusban, az egyik kormányinfón megígérte, hogy a kormány nyilvánosságra hozza a kínai és orosz vakcinák beszerzésére vonatkozó szerződéseket. Megtette, igaz, kissé szokatlan formában.

A magyar kormány a vakcinabeszerzések ügyében a nyilvánosság pártján áll. Ahogy ígértem, nyilvánosságra hozzuk a kínai és az orosz szerződéseket, továbbá arra kérjük az Európai Bizottságot is: hozzák nyilvánosságra a Brüsszel által kötött szerződéseket!

-írta közösségi oldalán Gulyás Gergely. Az összegekről szóló cikkünket ITT megtalálod.

Ekkora üzlet a vakcina

A Pfizer idén 60 milliárd dollár körüli éves összbevételre számít, aminek 25 százaléka származhat a koronavírus-elleni vakcina eladásából. Összehasonlításképpen: Tavaly 42 milliárd dollár körül alakult a gyógyszergyártó bevétele. A vállalat legsikeresebb, tüdőgyulladás elleni oltóanyaga ebből 14 százalékkal részesedett.


Ne hagyd ki!