Kakaószüret Ghánában

Egy termelő mutatja a friss kakaóbab termést

Photo by Etty Fidele on Unsplash

Az édes élet vége? Kartell miatt drágulhat a kakaó!

Elefántcsontpart és Ghána, a világ két legnagyobb kakaótermelője megállapodtak, hogy jobban összehangolják áraikat, illetve visszaszorítják a gyerekmunkát. Két éve már megpróbálták, de közbejött a pandémia.

Egyszer már megpróbálták

Elefántcsontpart adja a világ termelésének több mint 40 százalékát, Ghána pedig legalább 20 százalékát. Termelőik több mint fele a szegénységi küszöb alatt él. A két nyugat-afrikai gyártó 2019-ben egyesítette erőit, hogy megpróbáljon többet kihozni a csokoládéiparból, magasabb árat remélve a tonnánkénti kakaóért - írta az Africanews. A koronavírus-járvány azonban elérte a globális keresletet is, és a vásárlók nem szívesen látják az árak emelkedését, miközben megcsappant a kereslet és bőséges a kínálat.

A multik kezében

A ghánai külügyminiszter, Shirley Ayorkor Botchway közölte, a két ország megállapodott abban, hogy egy közös szervezetet hoznak létre, amely kutatással, az árak alakulásával, valamint a gyerekmunka visszaszorításával foglalkozik majd. A becslések szerint a világ csokoládépiaca több mint 100 milliárd dollárt ér, amely néhány multinacionális vállalatra koncentrálódik. Az elefántcsontparti szakértők szerint a kakaó ára még mindig alacsony, még akkor is, ha az úgynevezett élő jövedelemkülönbség miatt a két ország tárgyalásokat folytatott a csokoládégyártókkal, hogy segítsenek a gazdáknak. Az ágazatban dolgozó millió ember több mint fele a szegénységi küszöb alatt él, és a Világbank szerint napi 1,2 dollárnál (360 forintnál) kevesebbet keres.


Ne hagyd ki!