Így választ ellenőrzési célpontot a NAV
Fotó: Shutterstock

Miért pont engem? Így választ célpontot az adóhivatal

Vannak jelek, amelyek alapján nagyobb valószínűséggel megbecsülhető, hogy előbb vagy utóbb a NAV ellenőrzés alá fogja vonni a cégünket - hívja fel a figyelmet Barta Péter a Jalsovszky Ügyvédi Iroda szenior ügyvédje és adótanácsadója. Mi is hozzáteszünk néhány tippet.


Az adóhivatal minden évben nyilvánosságra hozza az ellenőrzési tervét, amelyből kiderül, hogy az adott adóévben kik számíthatnak fokozott figyelemre:

Idén ez a négy kiemelt terület

  1. Jelentős költségvetési kockázatot hordozó tevékenységek: ennek keretében vizsgálják többek között a webáruházakat, a gépjárműkereskedőket, az ingatlanközvetítőket, a vendéglátóhelyeket, a futárokat és a taxisokat.
  2. Célzott kockázatelemzésen alapuló ellenőrzések keretében fokozott figyelem irányulhat a nagy élőmunkaerő-igényű foglalkoztatással összefüggő csalárd adózói magatartás feltárására, ami elsősorban a vagyonvédelemmel, munkaerőkölcsönzéssel, valamint a takarítással foglalkozó cégeket érintheti.
  3. Kiemelt adózók ellenőrzése: nemzetgazdasági súlyuknál fogva a NAV ellenőrzések középpontjában marad a legnagyobb adózók vizsgálata. 2022-ben ráadásul hangsúlyos lesz a határon átnyúló ügyletek ellenőrzése is.
  4. Új elemként jelenik meg a személyi jövedelemadó-visszaigénylések és visszatérítések szabályosságának vizsgálata, elsősorban a k kedvezményezetteknél az önkéntes jogkövetés támogatásának céljából.

Ez azért fontos, mert ezen terv mentén kalibrálják a NAV kockázatelemzési és kiválasztási szoftvereit. Ha tehát szerepelünk ezen a listán, akkor jó eséllyel számíthatunk arra, hogy cégünket ellenőrzés alá fogják vonni.

​Adótraffipax és az adóvizsgálat

Érdemes nyomon követni az adóhatóság honlapján közzétett, „adótraffipax” kódjelű jelentéseket is.

Ezekben az adóhatóság előre közzéteszi, hogy hol lehet helyszíni ellenőrzésekre számítani a közeljövőben. Ezekből például láthatjuk, hogy a NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatósága a vendéglátókat és a taxisokat biztosan ellenőrizni fogja 2022. májusban és júniusban. A NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatósága pedig a virágkereskedőket vizsgálja 2022 tavaszán, akár online vásárlásokkal is.

Áfa-visszaigénylők

Örök igazság, hogy áfát sosem kérünk vissza az adóhatóságtól, ha az ellenőrzést el akarjuk kerülni. Ha mégis, akkor szinte biztos, hogy a NAV ellenőrzi a cégünket. Ez egyre inkább igaz akkor is, ha nem kiutalást, hanem „csak” átvezetést kérünk.

Sőt, rögös út előtt állnak azok a külföldi adózók is, akik a Magyarországon megfizetett áfát szeretnék visszakérni a magyar költségvetésből. Az ilyen eljárásokban manapság csak igen hosszú küzdelem árán lehet visszakapni az áfát, ha egyáltalán vissza lehet.

A gyanús jelek

Ellenőrzést vonhat maga után az is, ha gyanús személycsere történt a cégünkben (például a magyar tulajdonos egy kétes üzleti tranzakciót követően eladja a cégét egy harmadik országbeli, nehezen fellelhető állampolgárnak), ha a székhelyünket áthelyezzük (és így az ellenőrzésre korábban illetékes adóigazgatóságot „lecseréljük”).

Ugyanígy ellenőrzést eredményezhet, ha a székhelyünk székhelyszolgáltatóhoz van bejelentve, ha újonnan alakult céggel hirtelen többmilliós üzleti kapcsolatba kerültünk, illetve, ha a cégünk az alvó státuszából feléledve másodvirágzását éli és így komoly bevételeket realizál.

Az ellenőrzések zöme (mintegy 80-85 százaléka) még mindig az áfához kapcsolódik. Ennek értelemszerűen az az oka, hogy az áfa normál kulcsa kirívóan magas (27 százalék). Ha az áfa mértéke jóval kisebb lenne, az áfa-ellenőrzések sem volnának ilyen hangsúlyosak, írja összefoglalójában a Napi.hu.

Megfigyelhető azonban az is, hogy az áfa mellett az utóbbi években megszaporodtak a népegészségügyi termékadót, a környezetvédelmi termékdíjat és a jövedéki adót érintő ellenőrzések. Ezt az állítást támasztja alá, hogy a NAV 2022-es évkönyve kiemelt ellenőrzési területként említi ezt a három adónemet. Érdemes emiatt felülvizsgálni a tevékenységünket, mert pl. az irodai papír vagy az elektromos berendezések utáni környezetvédelmi termékdíjról könnyen meg lehet feledkezni.

Ebben a cikkünkben arról olvashatsz, hogy a NAV hogyan és mire használja a mesterséges intelligenciát.


Ne hagyd ki!