Az adózási forma töretlen népszerűségét jelzi, hogy a vállalkozói szféra több mint egyharmada katázik.


Az adóhivatal nyilvántartása szerint jelenleg 432 ezer kisadózó vállalkozás működik idehaza. Döntő többségük egyéni vállalkozó, számuk 396 ezer, és emellett 36 ezer cég adózik a kata előírásai szerint - mondta a Magyar Nemzetnek a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára. Izer Norbert szerint az idén életbe lépett hárommilliós szabály amellett, hogy igazságosabbá teszi a kata rendszerét, alkalmas a visszaélések visszaszorítására is. (Ezt a megállapítást többen vitatják, különösen azok a katások, akik korábban jellemzően egy cégnek számláztak nagyobb összegeket, ügyvédek, biztosításközvetítők, biztosítási alkuszok, stb.)

Így alakultak a számok

Tavaly, az év második felében majdnem négyezer érintett váltott adózási formát és 15 ezer katás szüntette meg tevékenységét, de az utóbbi adat nem számít kiugrónak, 2019-ben például több mint 38 ezer katás szüntette meg tevékenységét. Az új belépők miatt november óta még nőtt is a katások száma.

A hárommilliós szabállyal (ha valaki ennél többet számláz az adott évben egy megrendelőnek, akkor a megrendelő a 3 millió forintot meghaladó összeg után 40 százalékos adót köteles fizetni) a kisadózók legnagyobb részének nem kell foglalkoznia, nagyjából 360 ezer katás pontosan úgy adózik idén, mint tette azt tavaly - fogalmazott az államtitkár.

Folytatódnak az ellenőrzések

Izer Norbert emlékeztetett arra, hogy az új szabállyal azt a nemkívánatos gyakorlatot kívánták visszaszorítani, amelyben egyes munkaadók katás vállalkozóként alkalmaztak olyan dolgozókat, akiket munkaviszonyban kellett volna foglalkoztatniuk. Hozzátette, hogy az adóhivatal az idén is folytatja a katások ellenőrzését, revízióra leginkább azok a vállalkozások számíthatnak, amelyek korábban nagy ellenérték fejében alkalmaztak katás vállalkozásokat. Izer Norbert hangsúlyozta, hogy az adónem továbbra is rendkívül előnyös, és ezen túl is kedvező feltételeket garantál a gazdaság kisebb szereplőinek. Úgy vélte, az ilyen adóügyi megoldásokra most, a gazdaság újraindításakor különösen nagy szükség van.


The Conversation

Friss

Fotó: Shutterstock

Szereted hallatni a hangodat? A Spotify újításának örülni fogsz

A Spotify bejelentette, hogy a három éve indított podcast szolgáltatásait a tartalomgyártók hamarosan szélesebb körben is igénybe vehetik. A zenei streamingszolgáltató vállalat abban reménykedik, hogy az újítással növelheti a prémium előfizetői számát.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó: Unsplash

Fiatal programozó zseni vállalkozását nyelte le a Twitter

Nick Caldwell, a Twitter mérnöki divíziójának alelnöke stílusosan a Twitter-en jelentette be, hogy a közösségi platform felvásárolta a Sphere chat applikációt. A Sphere-t az a vállalkozó zseni alkotta, akitől alig 17 éves korában a Yahoo 30 millió dollárért megvásárolta az első startupját.
TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó: Unsplash

Az Amazon milliós belépési bónusszal csalogatja a munkavállalókat

Közeledik a karácsonyi hajsza, az Amazon viszont egyre nagyobb munkaerőhiánnyal küzd, ezért újabbnál-újabb ösztönzőkkel próbálja becsalogatni a leendő munkavállalókat. Aktuális akciójában forintban akár 1,3 milliós bónuszt is bezsebelhetnek a friss belépők.
TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!