Egymilliárd forinttal károsították meg az államkasszát egy számlagyár irányítói. A hálózat három vezetője a bíróság döntése értelmében rácsok mögött várja az ítélet megszületését.
A bűnszervezet azonosított tagjai többszintes céghálózatot, számlagyárat hoztak létre és működtettek. Az ügyletek célja az volt, hogy a tényleges tevékenységet végző cégek profiljához kapcsolódó gazdasági eseményekről - különösen takarítószerek, gépjárműalkatrészek értékesítése, takarítási, hulladékgazdálkodási és díszletgyártási tevékenység – olyan valótlan tartalmú számlákat bocsássanak ki, amelyekkel jogosulatlanul csökkenthetik az általános forgalmi adót. Az elkövetői kör 2020. január 1-től, megközelítőleg 1 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a központi költségvetésnek, írja közösségi oldalán a NAV.
A Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói egyidőben csaknem hetven helyszínen tartottak kutatásokat a bűnszervezet tagjainál, illetve a hozzájuk köthető konspirált irodában, a fiktív gazdasági eseményekről kiállított számlákat befogadó gazdasági társaságoknál és képviselőiknél, valamint a cégek könyvelőinél. Mindenhol nagy mennyiségű elektronikus és papír alapú bizonyítékot foglaltak le a pénzügyőrök, 26 személyt állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként, csaknem 700 millió forint vagyont biztosítottak és foglaltak le az elkövetőktől.
A NAV Központi Nyomozó Főosztály különösen nagy értékre, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntett és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt folytat büntetőeljárást. A bűnszervezet három irányítóját a nyomozó hatóság őrizetbe vette és kezdeményezte letartóztatásukat. A bíróság döntése nyomán ez meg is történt.