Két laptop mellett papírlapra vázlatokat írnak.
Fotó: Unsplash

Szja-mentességet kaphat az, aki képzi magát?

Az szja-mentességnek lehetne az egyik feltétele az, ha valaki képzi magát – véli az Állami Számvevőszék elnöke.


Egy előadásban hangzott el a javaslat

Domokos László a XV. Soproni Pénzügyi Napokon tartott előadásában fogalmazta meg javaslatát, amit azzal indokolt, hogy így az adott személy „nemcsak a saját elhelyezkedési lehetőségeit javítja, hanem nagyobb hozzáadott értékkel járul hozzá a nemzetgazdaság sikerességéhez".

Korábban a 0 százalékos szja is szóba került  

Augusztusban Domokos László a Magyar Nemzetnek adott interjúban még az szja teljes eltörlésének lehetőségét is felvetette. Úgy fogalmazott, hogy „az ember annyira értékes, hogy egyáltalán nem kellene adóztatni, azaz büntetni azért, mert dolgozik". Az interjúban azt is mondta: meg kell teremteni a feltételeit annak, hogy mindenki megfelelő megélhetést találjon idehaza, így akár nullaszázalékos is lehetne a személyi jövedelemadó.

Mint ismert, a négy- vagy többgyermekes édesanyák tavaly óta kapnak mentességet az szja alól, míg a 25 év alatti fiataloknak 2022. január 1-jétől nem kell majd személyi jövedelemadót fizetniük a jövedelmük után. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint közel félmillió 25 év alatti kaphat így adómentességet, ami átlagosan havi nettó 19 ezer forint többletbevételt jelenthet az érintettek számára.

Ebben a cikkben azt néztük meg, hogy az szja-mentesség révén mennyivel nő meg a 25 éven aluliak nettó keresete különböző bérek esetén.

Minimálbér esetén van létjogosultsága

Pár hete Fajcsák Gábor, az RSM adóüzletágának vezetője azt nyilatkozta az InfoRádiónak, hogy van létjogosultsága annak, hogy legalább a minimálbér esetében nulla százalékos legyen a személyi jövedelemadó.

A szakértő szociálpolitikai kérdésnek tartja azt, hogy a 0 százalékos szja-ra milyen jövedelemszintnél van lehetőség, de látva az elmúlt évek ingatlanár-növekedését, albérletdrágulását, az inflációs számokat, úgy gondolja, "bőven van tér" a minimálbér fölötti összeget is adómentessé tenni. "150-200 ezer forintos bruttó bérig egyáltalán nem földtől elrugaszkodott az adómentességet átgondolni" – jelentette ki.

Ne hagyd ki!