Donald Trump beperelte az unokahúgát
Fotó:Shutterstock

Családban marad, irdatlan összegre perelte be az unokahúgát Donald Trump

A volt amerikai elnök egy 2018-as cikket sérelmez, amelyben Mary Trump révén a New York Times a kétes adóügyeiről cikkezett.


Családi bosszú?

Donald Trump azt állította, hogy unokahúga és a lap riporterei bizalmas iratokat szereztek meg tőle. Azzal is vádolja Mary Trumpot, hogy egy olyan egyezséget is megszegett, amelynek értelmében ezeknek a dokumentumoknak a tartalmát nem tehette volna közzé – holott ezt lényegében megtette a tavaly kiadott önéletrajzában, ahol nem túl jó dolgokat írt az elnökről, írja az Index. A cikkben egyébként egyebek között az szerepel, hogy havi húszezer forintnak megfelelő adót fizetett Donald Trump, amikor elnök lett, a jogi és pénzügyi kiskapukat kihasználva pedig több százmillió dolláros nyereségeket titkolt el az adóhatóság elől.

Mary Trump – aki Fred Trump Jr.-nak, a volt elnök 1981-ben meghalt bátyjának a lánya – mellett a New York Times három újságíróját nevesítették a perben, akik a perirat szerint az unokahúggal együtt „személyes bosszúhadjáratot" folytattak le a volt elnök ellen.

Per per hátán

Mary Trump egyébként az önéletrajzában elismerte, hogy a dokumentumokat átadta az újságíróknak és ebből született meg az unokabátyja ügyeit bemutató cikk. Trump nem aprózta el, 100 milliós kártérítést követel az őt ért károk kompenzálására. Dollárban. Tavaly egyébként Mary Trump indított pert Donald Trump ellen és a volt elnök két testvére ellen, akik szerinte kigolyózták őt az örökségéből. Egyelőre még az az ügy sem zárult le.


Ne hagyd ki!