Az alapfelszerelés része lesz az alkoholszintmérő és a fekete doboz a jövő autóiban
Forrás: Shutterstock

Alkoholzár és fekete doboz is lesz a közeljövő autóiban

Hamarosan kötelező lesz az új gépjárművekbe baleseti adatrögzítőt, azaz „fekete dobozt” szerelni. Két év múlva pedig az autók felszerelése kiegészülhet egy alkoholszintmérő-indításgátlóval is, amely az ittas vezetés megakadályozására fog szolgálni.


Fekete dobozzal érkeznek a jövő autói

Az unió szabályzata alapján július 6-tól már nem lehet olyan új homologizált autót forgalomba állítani, amely nem rendelkezik baleseti adatrögzítővel, azaz fekete dobozzal. A rendszer a beleseteket megelőző és követő időszakban fogja regisztrálni az autó tevékenységét – írja a quattroruote.it olasz autós hírportál.

A fekete doboz adatokat vesz fel és ment el egyebek között a jármű sebességéről, fékezéséről, helyzetéről és dőlésszögéről az úttesten, valamint az autó összes aktív biztonsági és balesetvédelmi rendszerének állapotáról. Ezen információkat aztán a rendőrság használhatja fel a balesetek okainak jobb átláthatósága érdekében. Fontos megemlíteni azt is, hogy a berendezés kikapcsolása nem lesz engedélyezett.

Tehát az év közepétől az új gépjárművek forgalmazásához szükséges típusengedély feltétele lesz az adatrögzítő megléte. Két évvel később azonban az összes uniós országban forgalomba helyezendő új személyautóban benne kell legyen a rendszer.

Alkoholszintmérő is érkezhet

A fekete dobozon kívül a kötelező biztonsági rendszer része lesz az „alcoholock” interfész is, azaz egy alkoholszintmérő-indításgátló. Az alkoholzár az utastérben található kifinomult szenzorok mérési adatainak elemzése után akadályozza meg a motor indítását, amennyiben a vezető véralkoholszintje a megengedettnél magasabb lehet.

Az európai szabvány azonban nem írja elő kötelezően ezt a készüléket a jövő autóiban 2024 közepétől, csupán egy interfész meglétét tartja fontosnak, amely lehetővé teszi az alkoholszintmérő későbbi beszerelését.

Kötelezővé tesznek más eszközöket is

Az uniós szabályzat egyébként más kötelező elemekre is kitér. Azok túlnyomó többségben azonban már jelen vannak a forgalomba helyezett újabb generációs autókban. Ilyenek például a vezetőt a fáradtságára figyelmeztető jelzés, a gumiabroncsnyomás-figyelő és a vészhelyzeti leállásjelző.

Mint már említettük, ezek az újdonságok idén július 6-tól a homologizált autókra vonatkoznak, de csak 2024. július 7-től lesznek kötelezőek az újonnan regisztrált gépkocsikban. A nehézgépjárművekre a szigorítás pedig 2029. január 7-től lép hatályba. A már forgalomban lévő autókra azonban nem vonatkozik ez a kötelezettség – jegyzi meg az autoszektor.hu.

Ne hagyd ki!