Igencsak el vannak öregedve a hazánkban forgalomban lévő személyautók
Fotó: Shutterstock

Úgy gondolod, hogy idős az autód? Vannak még így vele páran

Összevetették számos európai ország járműállományának az életkorát. Igen szélsőséges adatok láttak napvilágot Magyarországról.


Nem áll fényesen az ország

Összesen harminc európai országban készült felmérés a személygépjárművek életkorára vonatkozóan. Az uniós országok közül csak Bulgáriát és Szlovákiát nem érintette a Confused.com kutatása. Az EU-n kívülről viszont szerepel a statisztikában az Egyesült Királyság, Észak-Macedónia, Norvégia, Svájc és Törökország. A felmérés két mutató alapján készült. Az egyik a két évnél fiatalabb autók arányát, a másik az ezer főre jutó újautó-regisztrációt vizsgálta – írja az autopro.hu.

A két mutató általában hasonlóan aránylik a többi országéhoz képest, bár akadnak érdekes eltérések: Litvánia az ezer főre jutó forgalomba helyezések listáján a harmadik két miniállam – Luxemburg és Liechtenstein – mögött, addig az új autók aránya mindössze 1,93 százalék az összállományhoz képest – ennél rosszabb mutatóval nem rendelkezik senki

- áll az elemzésben.

Magyarországbon ezer főre nagyjából 19 új forgalomba helyezés jut, ezzel a 25. helyet foglaljuk el a listán. A fiatal személyautók részaránya is csupán 5,29 százalék. Ezzel a mutatóval a 24. pozíciót sikerült megszereznünk Litvánia, Romániát, Lettországot, Lengyelországot, Ciprust és Észak-Macedóniát előtt.

Északon jobban mehet

Északabbi országok vezetik a két évnél fiatalabb járműállomány listáját, hiszen Luxemburgban 24,5, Dániában 22,8, Belgiumban 22,7, Írországban pedig 22,5 százalék az ebbe a kategóriába sorolható járműpark aránya. Továbbá tíz százaléknál nagyobb hányadban vannak jelen az újabb személygépjárművek Ausztria, Svédország, Hollandia, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Liechtenstein, Franciaország, Svájc és Csehország útjain.

Nagy általánosságban elmondható, hogy az ezer főre eső újautó-regisztrációk aránya függ az országok lélekszámától. A lista első két helyén két miniállam áll, a harmadik pozícióban pedig Litvánia. Ezért némileg kellemetlen lehet Magyarország gyenge eredménye, hiszen több nagyobb ország is megelőz minket.

Nőtt itthon az autók átlagéletkora 

A közelmúltban EBBEN a cikkünkben írtunk arról, hogy soha nem volt ilyen magas a magyar autók átlagéletkora mint napjainkban, és egy ideig nem is lehet számolni a fiatalodással. Várhatóan megugrik a kereslet a használt autókra, így az áruk is növekedni fog a közeljövőben.

A tavalyi év végére a 15 évet is meghaladta a forgalomban lévő személygépkocsik átlagéletkora Magyarországon. Az elmúlt négy és fél évben ráadásul egy évvel nőtt ez az átlagérték. A magyar papírokkal rendelkező autók közül egyébként a FIAT-ok (16,9 év), a Volkswagenek (16,6 év) és az Opelek (16,5 év) átlagéletkora a legmagasabb.


Ne hagyd ki!