Az autós kamera felvételei bizonyos esetekben bizonyítékként is felhasználhatóak
Fotó:123RF

Meghúzták, lezúzták, leszorították a kocsidat? Így is védekezhetsz

Egyre többen vásárolnak menetrögzítő kamerát a MediaMarktnál – közölte a társaság. Már 2020-ban is több, mint háromszorosára nőtt a menetrögzítő kamerák értékesítése az előző évihez képest, pedig az autóforgalom tavaly erősen visszaesett a járvány miatt. Idén folytatódott a növekedés: a május háromszoros forgalmat hozott, de még a júliusi adatok is170 százalékos bővülésről árulkodnak.


Ezt keresik a vevők

A MediaMarkt-nál a 15-35 ezer forint közötti menetrögzítőket keresik leginkább a vásárlók. A kiválasztásnál fontos szempont a nagyfelbontású képrögzítési lehetőség, és hogy éjszakai felvételre is alkalmas legyen, valamint kártyás memóriabővítési lehetőséggel is rendelkezzen a készülék.

A sofőrök önmaguk védelmében veszik a kamerákat, hiszen egy vitás közlekedési helyzetben a rögzített felvételekkel az érdekeiket védhetik. A menetrögzítővel készült felvételeket elfogadja a rendőrség, bíróság, valamint a biztosítótársaságok bizonyítékként, de csak akkor, ha a felvételek jogszerű forrásból származnak (például nem jogsértő módon publikált videók).

Mit mond a jog?

A menetrögzítő kamerákkal készült felvételek beküldése és nyilvános megosztása jogi kérdéseket is felvet. Mivel az így készült felvételek személyes adatnak számítanak, jogsértésnek minősül, ha ezeket úgy teszik közzé nyilvánosan, hogy a rajtuk szereplő személyek, rendszámok, és egyéb, harmadik személyek azonosítására alkalmas adatok jól láthatók. Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény szerint ugyanakkor személyes adat kezelhető akkor, ha a személyes adat kezelése az adatkezelő vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából szükséges. Ez pedig lehetővé teszi, hogy a menetrögzítő által készített felvétel birtokosa a szabálysértést ilyen felvétellel igazolja.

A választék

A szakemberek alapvetően 3 féle fő igénnyel szoktak találkozni:

- parkolási védelem

- menetközben jó minőségben rögzítsen (a parkolás nem olyan fontos)

- utazást szeretne felvenni

Ha eldöntötted, neked melyik a legfontosabb szempont, ezen a weboldalon találsz hasznos infókat.


Ne hagyd ki!