Megérkezett a sokak által várt 40d xDrive változat a BMW hazai kínálatába: a 3 literes, 6 hengeres dízelmotorral szerelt gép nemcsak erős, de üzemanyag-takarékos is.
A tavaly bemutatott negyedik generációs BMW X3 eddig csak a 2 literes, 197 lóerős dízelmotorral volt kapható Magyarországon, most azonban megérkezett a sokak által várt 40d xDrive változat - számol be a HVG.
BMW
A 303 lóerős, 670 Nm nyomatékú, 48 V-os lágyhibrid technikával kiegészített 3 literes turbódízel 5,4 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra, végsebessége pedig 245 km/h. Mindezt úgy, hogy az átlagfogyasztása mindössze 6,2 liter száz kilométeren.
Az új modell nyolcfokozatú automata váltóval és összkerékhajtással érkezik, Dél-Afrikában gyártják. A BMW X3 40d xDrive hivatalos hazai alapára 26,5 millió forint.
A kisebb teljesítményű, 20d xDrive modell 23,4 millió forinttól elérhető, akár 5,8 literes átlagfogyasztással.
A legproblémásabb dízel autók
A brit What Car? magazin nemrég azt mérte fel, hogy olvasóik mennyire elégedettek a legfeljebb öt évvel ezelőtt vásárolt dízel üzemű autójukkal.
Ha a teljes autópiacot nézzük, akkor a dízelek a legproblémásabbak. A plug-in hibridek 17, a full hibridek 18 és a benzines modellek 20 százalékával szemben a dízelek körében 31 százalékos a meghibásodási arány.
A top 10 problémás autó
1. Kia Sportage dízel (2016-2021): 66,2% (meghibásodási index, minél kisebb ez a szám, annál rosszabb)
2. Volkswagen Golf dízel (2020-): 70,4%
3. BMW 5-ös dízel (2017-2023): 79,8%
4. Ford Kuga dízel (2013-2020): 83,8%
5. Audi Q5 dízel (2018-): 85,6%
6. Land Rover Discovery dízel (2017-): 85,7%
7. Škoda Karoq dízel (2017-): 87,6%
8. Volkswagen Tiguan dízel (2016-2024): 88,1%
9. Mazda CX-5 dízel (2017- ): 88,5%
10. Ford Focus dízel (2018- ): 89,7%